2016. december 31., szombat

Pilismarót-Visegrád+szilveszter Pilismaróton

A mai napra kiválasztottuk a könnyebb programot, Visegrádra buszoztunk át. A másik verzió Pilismarót-Dobogókő lett volna, de az előző napból kiindulva a hideg és csúszkálás miatt nem vállaltuk be (amúgy is eléggé hibernált állapotban voltunk, szokni kell a téli túrázást).
Nem volt most se kőbe vésett program, városnézést és Ördögmalom-vízesést, esetleg Kaán-forrást terveztük be, jutunk, amíg jutunk és amíg ránk nem sötétedik.

2016. december 30., péntek

Pilismarót-Dömös-Rám-szakadék eleje

A Pilismaróti hajótemető után át akartunk sétálni Dömösre és legalább a Rám-szakadékig eljutni. Úgy voltunk vele, hogy majd meglátjuk, mennyire gyorsan sötétedik, mennyire csúszik a talaj és mennyire leszünk fáradtak.
A hajótemetőtől egy kb. 2-2,5 km-es (gyalog nagyjából 20-30 perces) szögegyenes út vezet Pilismarótra a senkiföldjén át, viszont a ködös-zúzmarás időben még ez is szép volt. Pilismarótról Dömösre a 11-es út mellett kényelmesen át lehet sétálni 30-45 perc alatt.

Pilismaróti hajótemető télen

Az egész szilveszteri kirándulás úgy kezdődött, hogy eredetileg a Mátrába mentünk volna barátnőmmel, de mivel tömegközlekedéssel az életünket eluntuk volna, így maradt a Dunakanyar, ha már lassan úgy járok oda, mintha hazamennék. Persze az utolsó pillanatban (2 héttel az indulás előtt) szállást találni csöppet se volt egyszerű, ami a Visegrád-Dömös térségben van és gyalog is megközelíthető. Valószínűleg az utolsó szállást sikerült Pilismaróton megcsípni az üdülőövezetben, úgy kb. 1 kilométernyire a hajótemetőtől. Nincsenek véletlenek, ugyebár.

2016. október 23., vasárnap

Őszi színek a Kecskeméti Arborétumban

A Kecskeméti Arborétum a kedvenc helyem a városban, ahova gyalog szoktam kimenni (kb. fél órás séta a központból), esetleg bringával, sőt általában még futni is itt szoktam. A nyitvatartása egész évben havonta változik, télen időszakosan zárva is tart.
Ezeket a képeket két alkalommal, október 9-én és 23-án követtem el, hol lemenő napfényben, hol borús időben, de a színek mindkét esetben gyönyörűek.

2016. október 22., szombat

Benkó Sándor Szabadidő Központ (Kecskemét) ősszel


Gondolkoztam rajta, hogy a Szentháromság-temetőbe menjek-e fotózni őszi színeket, vagy inkább a Szabadidő Parkba, maradtam az utóbbinál. Nem bántam meg. (100 forint a sétálójegy.)

2016. szeptember 24., szombat

Dunakanyar 2016 #6 - Bertényi Miklós Füvészkert, Visegrád

Miután Dömösön nagyjából kipihentem magam előző nap, Visegrádon terveztem még megnézni mindent, ami kimaradt, többet között a Bertényi Miklós Füvészkertet, illetve a Fellegvárba is fel akartam menni. A vendéglátóm férje ajánlotta még a Kálváriát is, ezt csak bónuszként vettem számításba, ha marad időm.

2016. szeptember 23., péntek

Dunakanyar 2016 #5 - Dömös, Prépostsági altemplom


A mai napra csak nagyon kevés dolgot terveztem: szétnézni Dömösön, a Duna-parton valamint megnézni a Prépostsági altemplomot.
A buszról leszállva a dömösi hajóállomásnál kezdtem (a rév egyébként nem működik jelenleg), itt éreztem leginkább az őszi hangulatot a lehullott levelek miatt, bár meglepően meleg volt.
Utána átsétáltam a kemping felé, talán onnan lehet legjobban látni a túlparton a remete barlangot.
Ezután indultam el a Prépostsági romok felé, aminek a megtalálása egyszerűnek tűnt, de a dömösi girbegurba utcák megnehezítették a dolgomat. 

2016. szeptember 22., csütörtök

Dunakanyar 2016 #4 - Esztergom

Miután nagyjából kipihentem az előző napokat, úgy döntöttem, hogy nekivágok Esztergomnak, elsődlegesen a Bazilikának (teljes nevén Nagyboldogasszony- és Szent Adalbert-főszékesegyház), illetve azt terveztem, hogy átsétálok Párkányba, Szlovákiába a Mária Valéria hídon keresztül. Párkányban nem akartam sok időt tölteni, csak a közeli Billában szerettem volna bevásárolni szlovák sörből, Kofolából (szlovák kóla) és hasonlókból, ha a sört már megígértem a kollégáknak.

2016. szeptember 21., szerda

Dunakanyar 2016 #3 - Visegrád, Mátyás Király Múzeum, Kaán-forrás


Az előző napi túra után úgy döntöttem, hogy egy laza napot tartok, eszemben sem volt korán kelni (attól még sikerült). Nem igazán terveztem semmit, a Mátyás Király Múzeumot akartam megnézni (Királyi Palota), ezen kívül úgy voltam vele, hogy majd alakul időtől és kedvemtől függően. A keddi túra után kimondottan meleg és napos időt fogtam ki (igazán lehetett volna a túrán is ilyen, de ez az én formám). Mondjuk némi izomláz és némi bőrhiány a sarkamon, lábujjamon elvette a kedvem a nagy mászkálástól.

2016. szeptember 20., kedd

Dunakanyar 2016 #2 - Vadálló-kövek, Prédikálószék, Dobogókő, Thirring-sziklák, Lukács-árok


Reggel szakadó esőre ébredtem, nem csak az előző napi vacsora alatt esett. Reménykedtem benne, hogy eláll indulásig (6-kor keltem, a negyed 8-as busszal terveztem átmenni Dömösre), közben több variáción agyaltam, mit csinálhatnék, ha egész nap nem hagyja abba. Esztergom jöhetett volna szóba még, de semmi kedvem nem volt hozzá, nagyon rákészültem a túrára (ráadásul akkora távot készültem bejárni, amit még eddig sose hegyi terepen, ehhez meg kell egyfajta tudatállapot). Woman vs. Wild, 1. rész (remélem, hogy lesz még több is).

2016. szeptember 19., hétfő

Dunakanyar 2016 #1 - Visegrád


A Dunakanyar 2016 sorozat lesz az eddig legszemélyesebb rész, lévén, hogy fogtam magam és 1 hétre elvonultam egyedül Visegrádra és körbenéztem az egész Dunakanyarban túrázással egybekötve. És valószínűleg lesz is még pár ilyen...

2016. augusztus 7., vasárnap

Gyula, Gyulai vár

Mielőtt Gyulára értünk volna, beugrottunk a szanazugi strandra, aminek a bejárata mellett szépen el is autóztunk, csak gyanús volt, hogy már túl sokáig megyünk.
Aztán jártunk egyet a városban, este is, amikor nem vittem magammal a fényképezőgépemet. Másnap a Gyulai Várfürdőben áztattuk magunkat, este pedig megint mászkáltunk, na ekkor már vittem a gépemet is. Harmadnap pedig megnéztük a várat is kívül-belül.

2016. június 4., szombat

Kecskemét-Homokbánya, ami eddig kimaradt


Most a felújított, lakott rész melletti, a városhoz közelebb eső épületeket néztük meg, amik eddig időhiány miatt kimaradtak.
Meglepő módon ezek jóval rosszabb állapotban voltak belül, mint az eddigiek és furcsa módon sokkal nyomasztóbbak is. A lakóépületek egykor a "luxus" kategóriába eshettek méretükből adódóan, azonban a természet egyre jobban átveszi a hatalmat.

2016. május 8., vasárnap

Dunaföldvár - Csonka-torony és Kálvária-domb

Nagyon sokszor hallottam, hogy Dunaföldváron van egy vár, de akárhányszor keresztülbuszoztam rajta mindenféle kirándulások alkalmával maximum néhány másodperc erejéig sikerült megpillantani (vagy még annyira sem). A hídról pedig rengetegszer láttam bal oldalon a dombtetőn a Kálváriát, ami szintén piszkálta a fantáziámat, így amikor a Szekszárdi kiruccanásról Dunaföldváron keresztül mentem haza, úgy voltam vele, hogy leszállok a buszról, szétnézek és este a következővel megyek haza.

2016. május 7., szombat

Szekszárd-Bonyhád, túlélőtúra


Szokás szerint a túra nem úgy alakult, ahogy terveztük (legalábbis eddig nagyon kevés ment teljesen a terv szerint). Eredetileg csak egy kis 20-valahány kilométeres kanyart tettünk volna meg Szekszárdtól Szekszárdig a dombságban, csak azt nem tudtuk, hogy az összes útvonalat és jelzést átvariálták.

2016. április 16., szombat

II. BringAuti - Jótékonysági Kerékpáros Teljesítménytúra

A BringAuti egy jótékonysági kerékpáros teljesítménytúra, amely második alkalommal kerül megrendezésre az Autizmus Világnapja alkalmából. A rendezvény célja, hogy ráirányítsuk a figyelmet az autizmussal élőkre, információk közvetítésével növeljük a társadalmi tudatosságot, továbbá, hogy a rendezvény teljes bevételével és adományok gyűjtésével támogassuk az autizmussal élőket, autizmussal élőket ellátó intézményeket, 2016-ban is a kecskeméti Autizmus Centrumot. Az esemény honlapja: http://bringauti.hu/

2016. március 27., vasárnap

Szentendre-Vöröskő-Leányfalu-Szentendre


Talán ez a túra volt eddig a legkevésbé megerőltető (legalábbis aminek köze volt némi hegyvidékhez). Kicsit hasraütésszerűen találtuk ki, hogy merre menjünk. Az eredeti tervben Leányfaluról gyalogoltunk volna fel Vöröskőig, majd onnan Tahitótfalura érkeztünk volna le, de mivel kocsit nem akartunk vinni, kénytelenek voltunk Szentendréről indulni és mivel 20-25 km-nél nem terveztünk többet, így Leányfalu felé mentünk le a csúcsról. És persze onnan még vissza Szentendrére...

2016. február 27., szombat

Tisza Gyöngye és Tisza-part


A Tisza Gyöngye 1975-ben nyitott meg, eredetileg étteremnek épült, de a 80-as évek elején már diszkóként működött. 2009-ben zárt be, 2010-ben háromcsillagos szállodát nyitottak volna a helyén, de ahogy a mellékelt ábra mutatja, ebből nem lett semmi. Jelenleg eladó. 

2016. február 6., szombat

Kápolnák útja Hetényig, újra

A Kecskemét-Hetényegyháza részről már írtam egyszer 2014 júniusában (Kápolnák útja #1 - Kecskemét-Hetényegyháza), viszont mivel mindenkinek km-hiánya volt, a szimpla mászkáljunk-a-városban programnál ez jobbnak tűnt. Persze a táj teljesen más képet mutat, mint nyáron. Az egyedüli buktató a felázott föld lehetett volna (rengeteg eső esett az elmúlt hetekben), de egész jól megúsztuk.

2016. január 9., szombat

Dömös

Dömösön kétszer is jártunk a hétvégén, szombaton csak átautóztunk rajta (Visegrádról Párkányra meg vissza) és megálltunk a Börzsönnyel szemben, meg akartam magamnak jobban nézni a remetebarlangot, vasárnap pedig elsétáltunk a Rám-szakadék bejáratáig.