2016. december 30., péntek

Pilismarót-Dömös-Rám-szakadék eleje

A Pilismaróti hajótemető után át akartunk sétálni Dömösre és legalább a Rám-szakadékig eljutni. Úgy voltunk vele, hogy majd meglátjuk, mennyire gyorsan sötétedik, mennyire csúszik a talaj és mennyire leszünk fáradtak.
A hajótemetőtől egy kb. 2-2,5 km-es (gyalog nagyjából 20-30 perces) szögegyenes út vezet Pilismarótra a senkiföldjén át, viszont a ködös-zúzmarás időben még ez is szép volt. Pilismarótról Dömösre a 11-es út mellett kényelmesen át lehet sétálni 30-45 perc alatt.





Facebook
Google+


A 11-es út mellett barátnőm még egy motorosnak is segített elindulni (napi jócselekedet letudva), amúgy nagyjából ennyi is volt az egész izgalom.
Dömös határától különösen untuk a gyaloglást, aztán ahogy elindultunk a Rám-szakadék (illetve Lukács-árok, Prédikálószék) felé vezető úton, kicsit előjött az életkedvünk is, főleg, ahogy a lemenő nap sugarai átszűrődtek a fák között. Itt már egy kicsit gyorsítottunk is, mivel fogalmunk se volt, mikor kezd igazán sötétedni. Legnagyobb meglepetésünkre későn, sőt meglepő módon még 4 után is viszonylag világos volt, otthon ilyenkor már teljes sötétség honol.
Elég vicces volt, mert tömegesen vonultak a túrázók a Rám-szakadék felől Dömös irányába, furcsán is néztek ránk, hogy milyen elmeháborodottak indulnak még csak most el arrafelé.
Rendesen éreztük, hogy hideg van, bár nem fáztunk, de lényegesen gyorsabban fáradtunk, mint melegebb időben és a tűrőképességünk is csökkent ezzel arányosan.
A Rám-szakadék bevezető részéig még elmentünk, nagyjából odáig, ahol kezdődnek a korlátok, még tovább is mehettünk volna, alig volt víz és az a kevés se csúszott, viszont itt már rendesen kezdett ránk sötétedni. Így inkább elindultunk visszafelé. Érdekes módon a nyíltabb résznél a patak vize már fagyott, figyelni kellett, hova lépünk, mert a kövek is csúszóssá váltak.
A Szentfa-kápolnánál még egy csapattal találkoztunk, akik nem rohantak sehova, illetve egy nő a kisfiával sétált, őket útba is igazítottam.
Eredetileg a Duna-partra is le akartunk menni, de teljesen besötétedett, rendesen elfáradtunk, fáztunk és éhesek voltunk, így inkább kihagytuk és Dömös központja felé vettük az irányt a legközelebbi buszmegállóig, ahol még fagyoskodtunk kicsit.
Pilismaróton pedig a központtól a szállásig fejlámpával sikerült eljutni, mivel semmiféle világítás nincs az üdülőövezet és a település között. Azért néztünk egy nagyot, amikor egy bringás srác belevetette magát a sötétségbe mindenféle világítás nélkül, fogalmunk sincs, hogy hova ment vagy hova lett és úgy egyáltalán hogy tájékozódott... itt persze jöttek a vérfarkasos, vérnyulas és hasonló poénok (a zenei aláfestést pedig vadlibák, kacsák, fene tudja milyen madárfélék adták a Duna felől, ami nem kicsit hangzott kísértetiesen). Aztán úgy megörültünk az első lámpának, hogy le is fordultunk, mint kiderült, még nem kellett volna, úgyhogy telefonon Google maps segítségével sikerült végül elnavigálni magunkat a szállásig, miközben imádkoztunk, hogy az ugató kutyák lehetőleg kerítésen belül legyenek.
Mondanom sem kell, úgy kidőltünk, mint egy zsák krumpli, de azért határozottan jó nap volt.

Pilismaróti üdülőövezet (és hajótemető) felől Pilismarót irányába...

A ködös-párás időben gyönyörű volt a környék.

Kedvenc képem ebből a szériából.

Pilismarót. Ha jól sejtem, az a Református templom.





Egy csapat veréb.

Római katolikus templom.

Multifunkciós emlékmű, bár nem jártunk körbe, de minden oldalán más-más található.


Anikó fotóz, háttérben Pilismarót.


Református templom.

Római katolikus templom.


És még a szállást is jelölik...

A Dobogókőre vezető útvonal piszkálta a fantáziánkat rendesen.




Dobozi Mihály és hitvese, a történet Wikipédián olvasható (illetve az emlékművön).




Heckenast villa a könyvtár mellett. Eléggé vadregényes a hangulata.



Egy kút a múltból.


Kálvária, ide nem sikerült bejutni, a kapu zárva volt.

Dömös felé.






Egyetlen őzet sem láttunk, sőt néhány autón kívül mást se.


Végre elértük a határt.


A Rozsdás Rákolló létezik! És még Spongyabob is ott figyel... (Már szeptemberben is szerettem volna lefényképezni, de csak most sikerült.)





Cukik voltak. Bár már kicsit untuk az állandó kutyaugatást, mindenhol kaptunk belőle bőven.



A Napfény presszóban ettünk sütit, finom volt.

Római katolikus templom, ide múltkor sikerült bejutni.



Rám-szakadék felé.

Anikó és Malom-patak.





A nap fénypontja.

Egykor vízimalom, most vendégház.





Nem köd, csak bepárásodott az objektív.

Szentfa-kápolna.







Rám-szakadék felé.




Akár egy erdei manó.











Kedvenc kövem.

A szokásos egyensúlyozó kövek.


Idáig mentünk, eléggé sötétedett.

A szakadékban sem lehet sok víz.

Visszafelé. 








Van néhány trükkös "átkelés", ami nyáron poén, fagypont alatt nem annyira.

Vajon mióta lehet itt?

A Szentfa-kápolnánál már rendesen sötét volt.

Szerencsecsillag.

Vártuk a buszt és vacogtunk.


 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése