TÚRA

URBEX

TEMETŐ

TEMPLOM

KASTÉLY / VÁR

ARBORÉTUM / FÜVÉSZKERT

Gyula, Gyulai vár

by - augusztus 07, 2016

Mielőtt Gyulára értünk volna, beugrottunk a szanazugi strandra, aminek a bejárata mellett szépen el is autóztunk, csak gyanús volt, hogy már túl sokáig megyünk.
Aztán jártunk egyet a városban, este is, amikor nem vittem magammal a fényképezőgépemet. Másnap a Gyulai Várfürdőben áztattuk magunkat, este pedig megint mászkáltunk, na ekkor már vittem a gépemet is. Harmadnap pedig megnéztük a várat is kívül-belül.



Facebook
Google+

Gyulában az volt a furcsa, hogy amerre a központban jártunk, mindenfelé apartmanok voltak, "normális" lakóházat alig láttunk. De embert se igazán, csak a Várfürdő környékén, ott viszont rengeteg turista és külföldi megfordult.
Viszont este mintha nem is ugyanott lettünk volna, olyan embertömeg hömpölygött az utcákon, hogy alig lehetett haladni. Amikor nem volt nálam a gépem, az egyik téren rögtönzött táncbemutatót tartottak. 
Rengeteg szökőkút van, a Kőrös part hangulatos, tele van az egész város kis kávézókkal, cukrászdákkal, éttermekkel, de valahogy nekem furcsa az egész város, valamilyen üresség-érzésem maradt vele kapcsolatban. A régi, történelmi Óváros szép, a többi viszont kicsit sem fogott meg.
A vár tetszett, a legmagasabb részéről még az erdélyi hegyeket is lehet látni, bár amilyen párás volt az idő, fel sem fogtam először, hogy azok hegyek.

Szanazug, szabadstrand. Illetve mi a Nádas campingben voltunk, ahol kellett valamennyit fizetni..

Nádas Étterem, itt hot-dogot ettünk. Lehetett volna jobb is...






Végvári vitéz szobra a vár előtt.

A vár.






Honvédtiszti emlékhely.




Almásy-kastély.






Itt is zajlik a lakat-őrület.



Román Gimnázium.



Babi Vendéglője. Nem rossz.






Bárka Kávézó.


Szökőkutak minden mennyiségben.


Nádi Nagyboldogasszony Plébánia (Belvárosi Római Katolikus Templom).

Világóra.






Szökőkútból nincs hiány.














Karácsonyi János Katolikus Gimnázium.






A leghangulatosabb étterem.

















Százéves Cukrászda. Csak fagyit ettünk, nem volt rossz.



Százéves Cukrászda belülről. 











Városháza.












































A vár belülről.







Csini páncél.














Helló szépségem. (Páncél- és fegyvermániás vagyok...)









Viharsarki Lekvárium felülnézetből. Ide bementünk később, de legnagyobb sajnálatunkra a lekvárok nem voltak valami jók...
























Ezt még fel is venném.










A Viharsarki Lekvárium bejárata, amit felülről már láttunk.








A gyönyörűséges Erkel Hotel.



Várszínház.






Elizabeth Hotel.











Sajnos a képeken nem látszik, de a két tömbnyi csoda mellett a messze távolban lehetett látni az erdélyi hegyeket.








Nem mai darab.

EZEK IS ÉRDEKELHETNEK

0 Hozzászólás