Miután nagyjából kipihentem az előző napokat, úgy döntöttem, hogy nekivágok Esztergomnak, elsődlegesen a Bazilikának (teljes nevén Nagyboldogasszony- és Szent Adalbert-főszékesegyház), illetve azt terveztem, hogy átsétálok Párkányba, Szlovákiába a Mária Valéria hídon keresztül. Párkányban nem akartam sok időt tölteni, csak a közeli Billában szerettem volna bevásárolni szlovák sörből, Kofolából (szlovák kóla) és hasonlókból, ha a sört már megígértem a kollégáknak.

Esztergomot eddig csak kocsiból láttam, tavaly nem is mentünk be a Bazilikába, viszont a mindenfelé tekergő szűk utcák nagyon tetszettek már akkor is. Most viszont eléggé megnehezítették a dolgomat, fogalmam nem volt, hogy hol szálljak le a buszról és milyen irányba induljak (én kis naiv, azt hittem, hogy a Bazilika kupoláját szinte mindenhonnan látni lehet). Végül az autóbusz-állomáson szálltam le és nagyjából belőttem egy jónak tűnő irányt, a nagyon szűk helyen annyian voltak, hogy még a telefonomon se tudtam megnézni a térképet. Mondjuk az eddigi legkatasztrofálisabb állomáshoz volt szerencsém, a forgalomhoz és tömeghez képest pici, koszos és még egy nyamvadt wc-t se találtam.

Némi bizonytalan gyaloglás után a Mária Valéria hídnál kötöttem ki, onnan meg már tudtam az utat. 

Eléggé felemás érzéseim vannak amúgy ezzel a várossal kapcsolatban. Kicsit olyan, mint Pest, az egyik része tipikusan régi, történelmi város, a turisták által látogatott részek szépen felújítva, viszont a nagyobbik része koszos, piszkos, elhagyatott, tele üres épületekkel, némi szocreál beütéssel, a következő sarkon meg ott áll egy elegáns étterem, az utcákon hömpölyög a tömeg (és a tömeg is többnyire a szegényebb réteg, míg itt-ott lehet látni néhány embertelen drága kocsit). Nem tudom ezt hova tenni.

A Bazilikához pont akkor érkeztem, amikor az Európai Mobilitási Hét és Autómentes Nap egyik rendezvénye volt, gyerekek kézen fogva állták körbe zöld lufival. Az egyik szervezővel kezdtem el beszélgetni, ő mondta, hogy mi ez, aztán kiderült, hogy Visegrádon lakik és meg is nyugtatott, hogy ő is tévedt már el a Pilisben, pedig csoportokat is vezetett régebben. 

Kombinált jegyet vettem, amivel be lehet járni az altemplomot, Kincstárat és a kupolát is (vagyis mindent), a legtöbb belépőjegyhez képest nem is került sokba, 1500 forint volt és nincs külön fotójegy, a Kincstárat leszámítva bárhol lehet fotózni, videózni (a Kincstárban viszont szigorúan tilos). 

A történelmi és egyéb információkat nem akarom részletezni, a Bazilika honlapján minden megtalálható.

Mivel volt még némi izomlázam, a kupoláig a 400 lépcső, illetve az altemplomba 57 lépcső elég fájdalmasan hangzott, de meglepő módon fel sem tűnt, leszámítva, hogy a csigalépcsőn elszédültem. 

Az épület gyönyörű, monumentális, meglepően világos és annyi minden látnivaló van, hogy így egyszeri alkalommal fel se fogtam mindent, pedig elég alaposan bejártam az egészet, rendesen el is ment az idő vele. 

A Kincstár döbbenetes, nem is merném megbecsülni, hogy mekkora érték van kiállítva, és nem csak anyagi, hanem eszmei értelemben. Ott egyébként összefutottam a régi Duna Televízió volt operatőrével, vele is beszélgettem, sok érdekességet mondott, amit kár, hogy nem írtam le, mert már nem emlékszek rá.

A kupolából a kilátás fantasztikus, egyszerre egyébként nem is engednek fel mindenkit, hanem kisebb csoportokban, máskülönben nem lehetne elférni. Nekem még azt is meg kellett várnom, hogy feljöjjön egy csoport, amit nem is bántam (a csigalépcsőn nem is lehet egyszerre fel-alá közlekedni). Tériszonyosoknak egyébként nem ajánlott, a legmagasabb részen csak egy ember szélességű pallós részen lehet körbe menni, vékony korláttal körbekerítve.

Miután jól végignéztem az egészet, kiültem az egyik padra és megettem a szendvicseimet, utána még meglátogattam a Szent István megkoronázása szobrot, aztán elindultam Párkányba a hídon, hogy még emberi időben visszaérjek a szállásra.

A Billa nincs messze, el kell menni balra, majd jobbra, egy lakótelep közepén van. Egyébként eddig ott szinte csak magyar beszédet hallottam, szlovákot elvétve. Sikerült úgy telepakolnom a műanyag kosarat, hogy majdnem leszakadt az alja (nem tudom, hány liternyi Kelt sört pakoltam bele, plusz Kofola, tea, nápolyi, és legnagyobb sajnálatomra nem lehetett már kapni az irish cream ízesítésű kávét, így maradt mogyorós). Az egész csak azért volt vicces, mert én sört csak elvétve iszom, nem is szeretem, de néhány kigyúrt és kopasz illető eléggé elismerően pislogott. 

A következő kihívást az jelentette, hogy valahogy vissza is kellett a buszhoz cipelni a zsákmányt, már a híd közelében éreztem, hogy ez nem lesz egyszerű menet. Egy részét sikerült a hátizsákba begyömöszölni, a többi két szatyorban kötött ki. A mellettem elhúzó autóból meg tátott szájjal bámultak, eléggé viccesen nézhettem ki (szokás szerinti ügyeletes serpa). De azért eszébe se jutott senkinek segíteni...

Mindegy, kemény vagyok, sikeresen visszaértem az állomásra, ott vártam még egy kicsit a buszra, de még az ülésre se volt egyszerű ennyi cuccal betuszkolni magam. 

Visegrádon még elvonszoltam magam a szállásra, lepakoltam, aztán mivel még volt bőven időm, kimentem a partra naplementét nézni.

Egykori kultúrház Esztergomban, már tavaly is így nézett ki.

Hangulatos kis utca, Szentendrére emlékeztet.

A Bazilika melletti vár, ahova nem mentem be.

Fájdalmas Szűz-kápolna a Szent Tamás-hegyen, ide fel akartam menni, de már se időm, se energiám nem maradt rá. Talán majd legközelebb.

A Bazilika kupolája.

A gyerekek próbálták körbeérni a Bazilikát az Európai Mobilitási Hét és Autómentes Nap alkalmából.

Kripta.

Ezzel ijesztgetni lehetne.

Csernoch János síremléke.

Szent Kőrösi Márk ereklyéje.

Boldog Meszlényi Zoltán Lajos ereklyéje.

A kupola felé, Panorámaterem.

Ez még a legalacsonyabb része a kupolának, de már innen is messzire lehet látni.

Ez már a legmagasabb rész.

Nagyjából kiégett a szemem. A hátam mögött lehet látni azt a keskeny utat, amin körbe lehet járni a kupolát.

Elindultam a harangok felé.

A toronyóra szerkezete.

Méretes harang.

A kisebb harang.

Kilátás a várhegyről.

Szent István megkoronázása.

A koronázási emlékmű, háttérben a Bazilika.

Az elhagyatott szénrakodó. Tavaly készült közelebbi kép is.

Fájdalmas Szűz-kápolna a Szent Tamás-hegyen.

Elindultam a Mária Valéria híd felé, ez a Kis Duna sétány.

Egy gyönyörű, régi épület elég rossz állapotban.

Az épülő (?) Mária Valéria Hotel, még rosszabb állapotban, mint tavaly...

Magyar-szlovák határ a Mária Valéria hídon.

Ez már ismét Visegrád, még elsétáltam a partra naplementét nézni.

Nagymaros fényei.

Plintenburg Étterem.

Sirály étterem.

Keresztelő Szent János templom.