Talán ez a túra volt eddig a legkevésbé megerőltető (legalábbis aminek köze volt némi hegyvidékhez). Kicsit hasraütésszerűen találtuk ki, hogy merre menjünk. Az eredeti tervben Leányfaluról gyalogoltunk volna fel Vöröskőig, majd onnan Tahitótfalura érkeztünk volna le, de mivel kocsit nem akartunk vinni, kénytelenek voltunk Szentendréről indulni és mivel 20-25 km-nél nem terveztünk többet, így Leányfalu felé mentünk le a csúcsról. És persze onnan még vissza Szentendrére...

turistautak.hu

Petyináról indultunk csodálatos napsütésben a 11-es útig, ahol bőszen kerestük a zöld jelzést. Ami mellett szépen el is haladtunk, lévén, hogy az oszlop tele volt mindenféle reklámmal ragasztgatva, utcanevet pedig a turista térkép nem ír... Hirtelen felindulásból aztán lementünk a Duna-partra, onnan meg visszafelé, felmentünk egy kis utcába is, amiről kiderült, hogy zsákutca, aztán visszatérve a 11-es útra a másik irányból megláttuk a jelzést (segítségként: Barackvirág utca)... Hurrá. 

Az egész egy szimpla szerpentinnel indul, utána az egyedüli nehézséget a pocsolyák kerülgetése okozta, de ezen kívül egy nagyon könnyen járható ösvény visz felfelé kis emelkedéssel és szép kilátással. Az Álló-rétről a zöld+sárga jelzés felé mentünk, utána Vöröskő felé jobbra mentünk a sárga jelzésen. Ekkor már rendesen beborult és le is hűlt a levegő. Szerencsére esőt nem kaptunk a nyakunkba. Az utolsó néhány száz méter picit meredekebb volt, de nem mondanám túlzottan megerőltetőnek. A jelzések szépen megvannak, van ahol néhány méterenként is... Lefelé a piros sáv jelzésen jutottunk el Leányfaluba. Az igazán kemény szakasz már visszafelé Leányfaluról a 11-es út melletti rész volt, a Dunával párhuzamosan haladó gyalogos- és bicikliúton szinte percenként ugráltunk arrébb a biciklisek elől, akiknek esze ágában se volt lassítani vagy esetleg egymás után haladni, ha csoportosan jöttek. Na meg a betonon való gyaloglás se esett jól...

Biztató kezdet.

Felszállt egy biciklis a fára.

Tipikus ártéri erdő.

Ezt a jelzést nem vettük észre először.

Innen indul az út.

Innen jöttünk.

Az egyik szomszédos utca. Elég jó a kilátás.

Nem rossz házikó.

Nem szegénynegyed.

Nem látszik a képen, de tele van virággal.

Erről jöttünk.

Itt már kezd szebb lenni a környék.

Rengeteg fehér ibolyát láttunk út közben. Úgy látszik, hogy a Pilis/Dunakanyar részre jellemző...

Előttünk...

...és mögöttünk.

Balra a Kis-Pap-rét, itt kell balra letérni az útról.

Kilátás a rétről. Itt elidőztünk egy darabig.

Györgyike.

Kankalin.

Lila ibolyából is van bőven.

Tüdőfű.

Innen is jó a kilátás. Szemben Pócsmegyer, Pázsit-tó.

Elég rendesen iszaposodott.

Ernyős madártej.

És megint fehér ibolya vendéggel.

Itt kezdett beborulni, nem is sütött már ki utána a nap.

Ez lett a kedvenc képem.

Jó néhány út találkozása az Álló-réten.

Landler Jenő emlékmű maradványa.

Semmit nem tudtunk kiolvasni belőle.

A zöld+sárga jelzésen mentünk tovább Vöröskőig.

Nünüke.

Lefestett jelzések, de a közelben lévő fákon ugyanazok voltak. Ez még a zöld+sárga jelzés.

Nem spórolták le a jelzéseket. Valahol itt lett meredekebb az út.

És felértünk. Megérte.

Leányfalu és távolabb Pócsmegyer a Szentendrei-szigeten. Még távolabb Göd.

A csúcson. 521 méter.

Menedékház, bár inkább szemetes és nyilvános wc...

Tahitótfalu.

Jó messze, nem is tudom, merrefelé... Nem is lett jó minőségű a kép.

Elindultunk lefelé a piros sáv jelzésen, azon is mentünk végig Leányfaluig.

Széltorok. Itt elég meredek volt lefelé...

Talán a Rekettyés-tó...

Meteor-forrás.

Inkább nem próbáltuk ki.

Beértünk Leányfalura.

Egy egész palota, kamerákkal. A madarakat tessék figyelni...

Csíííz.

Duna-part.

Jó néhány ilyen öreg fa volt még a parton végig.

A bicikliút a part mellett végig.

Akácos csónakház.

Komp.

  Visszaértünk Szentendrére, Pismányba.

És végül néhány ráadás kép Szentendréről: