TÚRA

URBEX

TEMETŐ

TEMPLOM

KASTÉLY / VÁR

ARBORÉTUM / FÜVÉSZKERT

Dunakanyar 2016 #6 - Bertényi Miklós Füvészkert, Visegrád

by - szeptember 24, 2016

Miután Dömösön nagyjából kipihentem magam előző nap, Visegrádon terveztem még megnézni mindent, ami kimaradt, többet között a Bertényi Miklós Füvészkertet, illetve a Fellegvárba is fel akartam menni. A vendéglátóm férje ajánlotta még a Kálváriát is, ezt csak bónuszként vettem számításba, ha marad időm.

Google+ - Bertényi Miklós Füvészkert
Google+ - Visegrád 


A Bertényi Miklós Füvészkert az Apátkúti-völgyben van, a Kaán-forrás felé vezető úton, csak még Visegrádhoz közelebb. Mindenféleképpen erdőben szerettem volna még mászkálni hazautazás előtt, de már nem akartam komolyabban túrázni, így tökéletes programnak tűnt. Nem is csalódtam. A belépődíjat az Ördögmalom Étteremben kell fizetni (talán 500 forint), itt is terveztem ebédelni.
Mivel az egész füvészkert hegyoldalban van, az ösvények felfelé vezetnek, de nem megerőltető, kényelmesen be lehet járni az egészet. Abban nem vagyok biztos, hogy minden részét megnéztem, rengeteg kis ösvény van és sokféleképpen el lehet jutni egy-egy részhez. Vicces, hogy belülről rá lehet látni az útra végig, viszont az útról szinte alig látszik valami.
Lehet, hogy szerencsém volt, vagy csak szimplán korán érkeztem, de rajtam kívül senki más nem volt, amikor már visszafelé haladtam, akkor találkoztam más látogatókkal.
Az étteremnél leültem az egyik padra és szarvashúst rendeltem barnamártással (elég borsos áron), ami nagyon finom volt, és mire kihozták, már megtelt az összes pad és isteni illatok terjengtek. Egyébként a tavaknál kifogott pisztrángot is meg lehet itt süttetni.
Utána elindultam a Panoráma úton a Fellegvár felé, némi halálfélelemmel, mivel a hétfőihez képest jóval nagyobb forgalom volt. Szerencsére egy darabban felértem és kivételesen megnéztem a Panoptikumot is, ami eddig kimaradt. Ijesztően élethű... (Alapvetően nem szeretem a bábokat, babákat, egyedül a szobrokkal vagyok kibékülve.)
Visszafelé a falnak dőlve egy korabeli ruhába beöltözött srác tartott a karján egy megtermett sólymot, udvariasan megérdeklődtem tőle, hogy meg lehet-e fogni, simogatni vagy akármi, erre eléggé durva hangnemben közölte, hogy nem, semmit nem lehet vele csinálni (még jó, hogy azt nem mondta, hogy takarodjak onnan). Ha nem lettem volna fáradt és nem a kijárat felé tartottam volna, valószínűleg elküldtem volna melegebb éghajlatra, így hagytam a fenébe.
Vettem egy jégkrémet is, gondoltam, hogy most lemegyek a kék jelzésen, nem akartam elüttetni magam az úton és óriási kitérőt se tenni. Naivan azt hittem, hogy majd szépen lesétálok, közben elmajszolom a jégkrémet... aztán gyorsan feladtam az elképzelést és inkább kerestem egy helyet, ahol stabilan meg tudok állni evés közben... Nos, finoman szólva is vacak és meredek az út. Igaz, hogy a Prédikálószék felé már felküzdöttem magam a héten, de úgy gondoltam, hogy soha az életbe nem vonszolnám magam fel a Fellegvárba ezen az ösvényen, annyira mazochista nem vagyok. De lefelé is azon imádkoztam, hogy ne csússzak meg, mert nem igazán tudtam volna mibe kapaszkodni. Hozzáteszem, azért ez a szakasz nem hosszú, de elnézve a felfelé tartó embereket, mások is hasonlóan gondolkoztak (főleg a kisgyerekek kínlódtak és féltek).
Sikerült annyira elfáradni, hogy a Fő utcán, a játszótér után a parkban leültem egy padra és jó darabig még megmozdulni se volt kedvem. Aztán csak erőt vettem magamon és sétáltam még egyet Visegrád déli felébe. A Kálváriát nem találtam meg, mert rossz helyen kerestem, de majd legközelebb...
(A képek nem sorban vannak, mivel most először a Google rendesen kiszúrt velem, nem volt hajlandó a készítési időt figyelembe venni, hiába próbálkoztam 2 napon keresztül megoldani a problémát.)
A Füvészkert legmagasabb pontján...

Lepihent a fa...






























Művészi budi.











Megtermett példány volt.


























Egyik kedvenc ösvényem.





Az ebédem az Ördögmalom Étteremben: sült szarvashusi, barnamártás és krokett áfonyadzsemmel.



Ördögmalom-vízesés.


Az a csodálatos háttér...





Kilátás a Panoráma útról.



Mire nem jó a Fellegvár...








Panoptikum a Fellegvárban.

















Református templom.


Szent Sebestyén-kápolna.


Fotogén cica...

...aki megunta, hogy fotózom és nagyon csúnyán nézett a végén.



Ez még a Fellegvár felé a Panoráma úton van. Valahogy mindig azt hiszem, hogy iskola van a közelben...

















A Fellegvárból lefelé vezető ösvény. Ez még a könnyed része.





Református templom.

Szent Sebestyén-kápolna.







EZEK IS ÉRDEKELHETNEK

0 Hozzászólás