Egy salgótarjáni hosszú hétvégén az első nap végén látogattunk el a Salgótarjánhoz tartozó Zagyvaróna nevezetességéhez, a Salakhegy út végén található salakkúpokhoz. Bár első ránézésre a természet által kevésbé visszavett hegy úgy néz ki, mint egy vulkán, nem a természet alkotta: a Magyar Vasötvözetgyár Rt. hordta ide a felesleges salakot.
A börzsönyi kirándulás 2. napjára kicsit "pihenősebb" programot terveztünk, főleg, hogy úgy keltünk, mintha agyon vertek volna minket. Drégely várát biztosan meg szerettük volna nézni, bár édesapám elmondásából kiindulva (és a térképet böngészve) Drégelypalánkról elég hosszú út vezet fel a hegyre, ráadásul még izzasztó is. Plusz a szállásunk honlapján a látnivalóknál futottam bele a számomra eddig teljesen ismeretlen (és képek alapján látványos) Honti-szakadékba, ami pont útba esett.
A Börzsönyben található Csarna-völgy Magyarország egyik leglátványosabb és közkedvelt túrázós-urbexes helyszíne, ami nemcsak a régi, elmosott kemencei kisvasút régi sínpárja miatt érdekes, hanem a vadregényes tájon, hegyek között, a hol csordogáló, hol zúgó, kristálytiszta Csarna-patak mellett és az óriási magasságokba nőtt fák között vezető ösvény miatt. Ha mindezt szeretnénk körtúrává alakítani, visszafelé a hegyek gerincén futó, bércekkel tarkított, fantasztikus panorámájú piros jelzésű turistautat kell követnünk.
Krisztián kitalálta, hogy november 1-jén (ha már úgyis munkaszüneti nap, és a tömeg miatt nem akarok a temetőbe menni) menjünk el a Vitányvárat megnézni egy 1 napos túra keretében. Mivel nem a közelben van és korán sötétedik, ezért próbáltunk időben elindulni, nem sok sikerrel. De legalább reggel még csodaszép idő volt, és a fák is fantasztikus arany színben tündököltek.
Az elhagyott tanya után Krisztiánnal még elkanyarodtunk egy régi, használaton kívüli TSZ benzinkúthoz is. Bár a főút mellett van, a növényzet miatt szinte nem is látni. Igazi, fantasztikus hangulatú időkapszula, amihez senki nem nyúlt a bezárása óta, szerencsére nem is rongálták meg.
Krisztiánnal folytattuk az elhagyott alföldi tanyák felderítését, egy általa már ismert tanyához vergődtünk be az elburjánzott növényzet között. Reménykedtünk benne, hogy talán őzeket is látunk, mert szoktak lenni a közelben, de nem volt szerencsénk. Helyette az egyik melléképületben egy nagy bundát találtam, mint kiderült, a gazdája, egy megtermett birka is benne volt, szerencsétlen állat ott pusztult el.
Az Újmassai őskohót a Szentléleki pálos kolostorrom után látogattuk meg, még mielőtt sötétedni kezdett volna. Az egykori vaskohászatból megmaradt ipari műemlék igazán impozáns, elég sok időt töltöttünk itt.
Ráadásul működőképes, évente egyszer, a szeptemberi Fazola-napok keretén belül jelképes csapolást hajtanak végre.
Végtelen pusztaság, a télből alig ébredező természet, hol határtalan csend, hol a szél süvítése, régi életekről mesélő magányos, elhagyott tanyák, épületek, régi temetődomb, kiszáradt tómeder... mindez egy négykerék-meghajtású terepjáróval, majdnem sárban elakadással, tanyából kirohanó kutyák elől pánikszerű visszaugrálással, kerekek elé kirohanó kamikaze gyöngytyúkokkal...
Mivel már nagyon kilométer-hiányunk volt és szerettünk volna végre havat látni, ezért egy meglehetősen hideg, borongós napon Anikóval és Lilivel elindultunk a hegyekbe. Egy viszonylag rövid és könnyen járható (na jó, fagyban annyira nem) úticélt választottunk: az Ilona-völgyi vízesést Parádon. Reméltük, hogy a tömeg úgyse itt fog tolongani, hanem a Kékesen és Galyatetőn. Ezt annyira jól gondoltuk, hogy a Kékestető parkolója megtelt, rendőrök irányították a forgalmat, lépésben tudtunk csak jó darabon haladni. Ahogy Parádra értünk, az összes ember elfogyott.
Anikó barátnőmmel egy borongós őszi napon úgy döntöttünk, hogy elmegyünk sétálni Tőserdőre, a Holt-Tiszához. Rajtunk kívül alig volt valaki, már a horgászok sem ültek kint, a legtöbb csónakot beborították a lehullott levelek. A maradék levél, ami fent maradt a fákon, aranysárga színben tündökölt, igazán jó fotótémát szolgáltatva. A fotók érdekessége, hogy egy régi Helios 44M-4 manuális objektívvel készültek.
Tamással a néhány napos mecseki kirándulás alkalmával egyik nap már jó késő délután látogattuk meg a Schlossberg templomromot, ami Mecseknádasd délkeleti szélén, a várdombom található. Bátran állíthatom, hogy a vadregényes, több helyen borostyánnal benőtt rom a naplementében nálam elnyerte a legszebb rom címet.
A balatoni hosszú hétvége utolsó megállójaként Csobánc felé vettük az irányt. Az eredeti tervben nem szerepelt, de Tapolcán kis tanakodás után úgy döntöttünk, hogy a felfelé gyaloglás és egy várrom nem árthat, sőt, és időben is belefér. És milyen jól gondoltuk! A felfelé kanyargó ösvényről és hegytetőről ráadásul gyönyörű kilátás nyílik az egész Balaton-Felvidékre.
A hosszú hétvége harmadik napjára egy egész napos kellemes túrát terveztünk: bejárni a Badacsonyt keresztbe-kasul és minden irányba, végigjárva a kilátóhelyeket a kék (Országos Kéktúra) jelzésen keresztül a Bujdosók lépcsőjétől indulva, majd a hegy körül futó Kuruc-körút tanösvény (piros jelzés) keleti részén visszajutni a kocsihoz (izgalmasabbnak tűnt a keleti oldal, mint a nyugati, a Locus romokat is jelölt). Az előző napi viharos szél után kicsit lehűlt a levegő, de végig napsütésben és gyönyörű kilátásokban volt részünk.
A horvátországi származású Festetics-család több generáción át, különböző stílusokban - barokk, klasszicizáló késő barokk (copf), neobarokk és neorokokó - építtette Keszthelyen lévő birtokán a hatalmas kastélyt, melynek óriási parkja természetvédelmi terület. A könyvtárban Európa összes jelentős nyomdájából találunk könyveket, melyet két évszázadon át gyűjtöttek. A kastélyban 18 eredeti állapotában megmaradt vagy korhűen rekonstruált termen át lehet a főúri életformából ízelítőt kapni, ezen kívül pálmaház, madárpark, vadászati- és hintókiállítás, modellvasút kiállítás is megtekinthető.
A balatoni hosszú hétvége második napjának délelőttjére Szigligeti vár bejárását terveztük. A vár egy 230 m méter magas vulkanikus hegy tetején áll, eredetileg a Pannonhalmi Apátság építtette, aztán a Lengyel család, majd Török Bálint is volt a tulajdonosa, közben folyamatosan bővült. A falut a törökök elpusztították, de a várat nem tudták bevenni. A végvárrendszer fontos bástyája volt, mégis szomorú véget ért: villámcsapástól leégett, majd a császár elrendelte a felrobbantását. Ahogy ez lenni szokott, köveket elhordták, a vár alatti nemesi kúriák ebből épültek fel. 1991-től kezdődött el feltárása, helyreállítása.
Megszoktam már, hogy a térképet böngészve (és néha csak a világnak nekiindulva) zseniális helyeket lehet találni, némelyik kifejezetten eldugott és ismeretlen, némelyik talán ismertebb, de még így is okozhat meglepetést. Az már csak hab a tortán, ha a számomra ismeretlen hely valóban felülmúlja várakozásaimat, és még meglepetést is tartogat. Nos, a Gyenesdiás melletti felhagyott murvabánya pont ilyen volt. A hosszú hétvégére Anikóval Keszthelyen foglaltunk szállást és a környéken vadásztam látnivalókra, amikor megpillantottam, hogy hopp, régi kőbánya, ezt meg kell nézni.
Anikóval folytattuk a környék felfedezését, ha már a Covid miatt messzebbre nem tudtunk menni. Igaz, hogy az Alföldön (sőt az Alföldet átszelő) rekord hosszúságú túraútvonalak is vannak, de a céltalan gyalogláshoz és hőgutához nem volt kedvünk továbbra sem. Hogy legalább valamit lássunk is a délibábon kívül, kinéztük a soltszentimrei Csonka-tornyot és a ladánybenei Árpád-kori templomromot (a történelem és a romok mindig jók, ugyebár).
Alföldi mászkálásaink során futottunk bele újabb elhagyott tanyákba, az egyiket az útról vettük észre. Ennek csak néhány fala maradt meg, a közelében néhány épületnek csak az alapja, viszont innen megláttunk még egy tanyát, amit takart a sűrű növényzet. Elég jó állapotúnak tűnt, nem voltunk benne biztosak, hogy lakatlan, ráadásul volt benne valami kísérteties. Nehezen vettük rá magunkat, hogy megnézzük, végül csak győzött a kíváncsiság.
Alföldi túránk során több elhagyott, omladozó tanya mellett gyalogoltunk el, az egyik egész jó állapotban lévőbe be is mentünk szétnézni. Mint utólag a szomszédtól kiderült, az itt lakó már évekkel ezelőtt meghalt, a családjáé az épület és terület, eddig nem kezdtek vele semmit, eladni sem akarják. Időnként valószínűleg van ideiglenes lakója, vagy akár lakói, akik nem kérnek engedélyt...
A másik tanyából már nem sok maradt, csak a ház falainak egy része és a kutak. És még hány ilyen tanya van szanaszét a pusztában...
A kijárási korlátozás alatt sok lehetőségünk nem volt túrázni, de azért csak kilógtunk Anikóval a pusztába. És mivel a közelben nincs olyan sok látnivaló, hegy meg végképp nincs, kézenfekvő volt, hogy érdekesebb helyet keresünk. Így esett a választás a Kolon-tóra, ami a Kiskunság legnagyobb édesvízi mocsara és rengeteg állat- és növényfajnak ad otthont, több orchideafajnak is (és persze szigorúan védett terület).
Szentendre kifejezetten azok közé a városok tartozik, ahova szívesen elugrok csak egy lángosra is, imádom az óváros hangulatos kis utcáit, és túrázni is remekül lehet a közelében. Ha valaki mégsem szeretne kimenni a civilizációból, a Bükkös-patak mentén remek, bringával is használható turistaút található. Ráadásul ez felér egy történelmi sétával is, hiszen az óváros után az egykor külön közigazgatással rendelkező Izbég falu egykori utcáin lépkedhetünk, amiből mára a Szent András templom és a katolikus temető maradt meg.
Bejegyzések
Megjegyzések
Szakács-Kovács Réka Éva vagyok, hivatásos fotós, kevésbé hivatásos túrázó, kalandor, urbexes.
2011-ben született meg ez a blog, hogy a fotóimon és leírásaimon keresztül mások is átélhessék a kalandjaimat, túrákat, felfedezéseket, megismerkedhessenek az urbex világával, bejárhassanak elhagyott helyeket, épületeket, roncsokat és romokat, valamint régi temetőket, láthassák, mennyi gyönyörű és érdekes hely van mind kis hazánkban, mind külföldön.
