Ugrás a fő tartalomra

SOCIAL MEDIA

Search This Blog

Páris-patak szurdokvölgye, Nógrádszakál

2023. március 13., hétfő

A Páris-patak szurdokvölgye, vagy más nevén Palóc Grand Canyon Nógrádszakál mellet található, az Ipoly folyó és a szlovák határ közelében. A Páris-patakot felesleges keresni, az év nagy részében az egykori folyó által kivájt 15-20 (más források szerint 20-30) méter mély meder teljesen száraz, csak tavasszal, esőzések idején és hóolvadáskor képződnek kis vízesések. 

 


Anikóval és Krisztiánnal fedeztük fel a szurdokvölgyet, kellemes napsütéses időben. A völgy eleje még  széles és tágas, aztán egyre jobban szűkül össze. Nagyon szépen látni a különböző kőzetek rétegeződését. Itt fedezték fel Magyarország első fatörzsbarlangjait, a fák egykor a vulkanikus üledékes anyagba beágyazódtak, majd elkorhadtak és az így keletkezett üregek a felszínre kerültek. Néhány helyen nem csak láttuk, hanem hallottuk is, hogy a kőzet porlik és hullik, az ilyen falak mellett inkább gyorsan haladtunk. Néhol sziklákon és kidőlt fatörzseken másztunk át. A szűkebb részeken szinte összeértek a falak a fejünk felett. A végén a meder annyira összeszűkült, hogy nem lehetett tovább menni, a kidőlt fák pedig elállták a maradék utat is. A fák mögött láttuk és hallottuk, hogy csöpög a víz fentről, egy mini vízesés jött létre a barlangban.
Visszafelé egy meredek és sziklás, csúszós ösvényen felmásztunk a völgy "tetejére", a szélén sétáltunk egy darabig, így, hogy alig volt még növényzet, szépen le lehetett látni a szurdokba. Mivel a hivatalos túraútvonal nagyon hosszú lett volna, inkább visszamásztunk az ösvényen, ami nem volt egyszerű mutatvány. Az egész szurdok nem hosszú, így a mi túránk sem volt az, de látványos és könnyen teljesíthető (már ha nem akar az ember felmászni a patakvölgy oldalán).
 




































Megjegyzés küldése