Fehérkő-bánya, Tar

A salgótarjáni hosszú hétvége utolsó megállója volt már hazafelé a Fehérkő-bánya Tar mellett. Nevét a szikla vakító fehér színéről kapta, sajnos ez csak napsütésben igaz, mi a borús, sötét időben csak a szürkés-sárgás színeket láttuk. Tar végénél raktuk le az autót, majd kék + jelzésen, a Csevice-patakot követve egy nem jelölt bányászati úton lekanyarodva indultunk felfelé a bányához.

Az egész környéken rajtunk kívül senki nem volt, az igencsak elvadult növényzet között, megmaradt, üres kőépületek mellett elhaladva, a még valószínűleg a bányászathoz használt gépek, teherautók által "kitaposott", felfelé kacskaringózó ösvényen olyan érzésünk volt, mintha tiltott helyen járnánk. Felérve elénk tárult a megmaradt sziklaformáció teljes pompájában, egy újabb kőépülettel együtt. 

Évtizedekig úgy tartották, hogy a bánya a „középső riolittufa” szinthez tartozik, és kőzettani jellege miatt nevezték el Tari Dácittufa Formációnak, viszont a 2000-es évek elején elvégzett részletes geológiai felülvizsgálat (radiometrikus koradatok és kőzetkémiai elemzések) kimutatta, hogy a bánya kőzete valójában fiatalabb (kb. 13,5 millió éves), így a legfrissebb rétegtani besorolás szerint a Fehérkő-bánya anyaga a szarmata korú Galgavölgyi Riolittufa Formációhoz tartozik (forrás: https://akovekmeselnek.hu/a-tari-feherko-megfiatalodasa/).

A bányászat nyomai jól látszódnak: a sziklaformáció egy része teljesen sík, függőleges fal, amelynek felső szintjét vésés-feszítéssel, alsó részét fűrészeléssel tárták fel. A kibányászott tufát (nevezzük diplomatikusan csak simán tufának, a pontos fajtáját döntsék el a tudósok), Egertől Miskolcig alkalmazták építkezésekhez, útjelző kövek, keresztek készítéséhez, de falazó tömbkőként is használták a környéken. A bányát a nagy termelési veszteségek miatt zárták be. Azóta geológushallgatók és túrázók is előszeretettel látogatják.

A kőfal mellett állva nagyon picinek éreztük magunkat. Közben időnként szemerkélt az eső, a fejünk felett hollók köröztek a magasban, folyamatosan hallottuk a hangjukat, egy náddal benőtt kis tóban békák brekegtek. Amennyire a növényzettől lehetett, bejártuk a kis fennsíkot, ettünk pár falatot, majd az egyre hűvösebb időben elindultunk visszafelé a kocsihoz, majd hazafelé.