2017. május 1., hétfő

Erdély #3 - Békás-szoros

Csíksomlyó után következett az a program, amit már nagyon vártam.  A Keleti-Kárpátokban a Pongrác-tető felé Leventének volt egy olyan beszólása, hogy "Akinek tériszonya van, nyugodtan gyakorolhatja a leküzdését. Aki előre néz, az is láthatja a busz hátulját." És tényleg... Az Oltár-kő és Mária-kő sziklatornyait mindenki tátott szájjal bámulta. És már nagyon szerettünk volna leszállni.


Az volt az első igazi, hegyekben mászkálós program, és már nagyon örültem, hogy nem újabb várost vagy templomot nézünk meg. De bőven tudtam volna még maradni. Maga a Békás-szoros nem hosszú, talán 3 km körül van, de bőven van látnivaló. A Nagyhagymás Nemzeti Park része. Egyes részein a Békás-patak az erdőkkel és sziklákkal igazán vadregényes. Az egyedüli szerencsétlen dolog, hogy az autóút mellett lehet gyalogolni és elég rendesen lehet érezni az erdélyi vezetési morált. Magyarországon szörnyű? A frászt... Ahol kiszélesedik az út, ott mindenhol árusok vannak, hát mi nem álltunk meg sehol. A turisták hatását is elég jól lehet érezni, nagyon sok helyen van elhajított zacskó, szemét.
De még így is meseszép az egész.












Keleti-Kárpátok.









Közeledünk...







Oltár-kő.



Itt rakott le minket a busz.

Tóni és Bandi.

Már jól kezdődött.













Meglepő módon itt van korlát. Bezzeg a szerpentinen sehol, és olyan hajtűkanyarok és szakadékok vannak, hogy talán még az ateista is elkezd imádkozni.










Mintha Anikó kicsit eltörpülne a sziklafal mellett...


Békás-patak.










Itt órákig tudtam volna ülni és nézni ki a fejemből. Már ezért a látványért érdemes élni.








Mini vízesések.

Itt valamilyen üregbe folyt be a víz.


Tündérország.


És itt a vége. Jobb oldalt a kis házikónál volt egyedül wc, viszont azt se lehetett lehúzni... még így méteres sor kígyózott előtte.

Az Oltár-kő utoljára. 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése