A kényszermunkatábor vagy haláltábor (mind a kettő jó megnevezés), 1950-1953 között működött a Csákány-kő hegy kőbányája közelében. Kíváncsi voltam, hogy milyen érzés egy ilyen helyen lenni, mennyire fogom átérezni a hely szellemét. Szinte mindenhol ugyanazt a pár képet találtam meg róla, túl sok kiindulópontot nem adott.
A síugrósánc valamikor 1920 után épült és kb. 1989-ig működött. Azóta az enyészeté... a fa deszkák szétkorhadtak és lehullottak, a fémet megette a rozsda. A növényzet szinte teljesen benőtte. Az "Életveszély!" táblát érdemes komolyan venni.
Elhagyatott síugrósánc, Mátra
2014. szeptember 27., szombat
A Töreki-tavak Siófoktól találhatóak néhány kilométerre. Az út gyönyörű gyümölcsösök mellett vezet.
Töreki-tavak
2014. augusztus 16., szombat
A Szamárkövet és a Kőhegyi-kilátót megtalálni jó meló volt. Először egy bicikli-túra alkalmával kerestük, aztán fel is adtuk, mivel a környéken senki nem tudott felvilágosítást adni (többek között a strandon lévő információs bódénál sem). Egyetlen tábla nem volt sehol (de ezt már kezdtünk a Balatonnál megszokni), így még egy soron nekifutottunk a neten, nagyjából belőttük, aztán autóval indultunk neki. Ekkor nagyobb szerencsével jártunk. A Szamárkövet oltárkőnek használták, pogány szertartások helye volt, a Kőhegyi-kilátót a kilátás miatt érdemes felkeresni.
Szamárkő, Kőhegyi-kilátó - Zamárdi
2014. augusztus 15., péntek
A Kövesdi templom volt számomra a legszebb, leghangulatosabb rom a Balaton északi partján. Aszófőről egy fákkal szegélyezett dűlőút visz az egykori templomhoz, mely valószínűleg temetővel volt körülvéve és 1552-ben Kövesd lakossága itt pusztult el a törökök bosszúhadjáratában, amikor a törökök bosszúból a templomot rágyújtották az ide menekült lakosságra.
Kövesdi templomrom
2014. augusztus 14., csütörtök
A legenda szerint a szív alakú sírkövek ötlete egy helyi ezermester fejéből pattant ki, "Hiszen a halott szíve is kővé válik. Előbb porrá, azután kővé." A kézzel faragott sírkövek 1800-1850 között készültek és meglepően jó állapotban maradtak meg, láthatóan vigyáznak is rájuk és nagyon gondozott a környékük. Sok felirat még a mai napig olvasható, még ha elsőre nehéz is kisilabizálni.
Tihany
2014. augusztus 12., kedd
A löszfal Balatonkenesétől egészen Balatonfűzfőig tart, legmagasabb
része, a Partfő Balatonkenesénél emelkedik a parti utcán fölé.
A néphagyomány szerint a falban található lyukak úgy keletkeztek, hogy a
tatár és török időben a megközelíthetetlen, öt szinten elhelyezkedő
barlangokba menekültek az emberek.
Balatonkenesei löszfal
2014. augusztus 11., hétfő
Szegedi hajótemető újra - a totál szívás
2014. július 20., vasárnap
Kápolnák útja #1 - Kecskemét-Hetényegyháza
2014. június 15., vasárnap
Kecskemét-Homokbánya, volt orosz laktanya
2014. június 1., vasárnap
A 4. századból fennmaradt nekropoliszt a 18. századtól kezdve tárják fel folyamatosan. Három főbb helyen van kiállítás, mi apuval az Ókeresztény Mauzóleumot és a Cella Septichorát néztük meg, mindkettő a Székesegyház közelében található.
Pécsi ókeresztény sírkamrák
2014. május 2., péntek
Tiszaugon, a Tisza-parton áll jó néhány, valamikor nyaralóként funkcionáló lábas ház. Többségük már jó ideje nincs használatban, talán évek óta áll magányosan, egyre rosszabb állapotban, csak néhányon látszik, hogy rendszeresen karban tartják őket.
Elhagyatott nyaralók, Tiszaug
2014. március 29., szombat
A szikrai Holt-Tisza zsilipjét még 2013-ban vitte el egy áradás, a víz a zsilip egyik oldalát kettétörte és több méterrel arrébb tolta, a maradványai továbbra is érintetlenül hevernek. Egy ideig félő volt, hogy a Holt-Tisza vize is így akadálytalanul elfolyhat, de szerencsére nagyobb baj nem történt, ideiglenes gátakkal megoldották a problémát (eddig legalábbis).