A balatoni hosszú hétvége utolsó megállójaként Csobánc felé vettük az irányt. Az eredeti tervben nem szerepelt, de Tapolcán kis tanakodás után úgy döntöttünk, hogy a felfelé gyaloglás és egy várrom nem árthat, sőt, és időben is belefér. És milyen jól gondoltuk! A felfelé kanyargó ösvényről és hegytetőről ráadásul gyönyörű kilátás nyílik az egész Balaton-Felvidékre.
A balatoni hosszú hétvége utolsó napján Tapolcára autóztunk, hogy megnézzük a Malom-tavat és környékét. A reggel elég felhős, hűvös és szeles volt, reménykedtünk benne, hogy nem szakad ránk az ég. A Tapolcai-tavasbarlang közelében parkoltunk le, oda idő hiányában nem mentünk be, főleg, hogy mindig hosszú sor kígyózik előtte (és ez még milyen szépen rímel is).
július 13, 2020
No Hozzászólás
A hosszú hétvége harmadik napjára egy egész napos kellemes túrát terveztünk: bejárni a Badacsonyt keresztbe-kasul és minden irányba, végigjárva a kilátóhelyeket a kék (Országos Kéktúra) jelzésen keresztül a Bujdosók lépcsőjétől indulva, majd a hegy körül futó Kuruc-körút tanösvény (piros jelzés) keleti részén visszajutni a kocsihoz (izgalmasabbnak tűnt a keleti oldal, mint a nyugati, a Locus romokat is jelölt). Az előző napi viharos szél után kicsit lehűlt a levegő, de végig napsütésben és gyönyörű kilátásokban volt részünk.
július 12, 2020
No Hozzászólás
A horvátországi származású Festetics-család több generáción át, különböző stílusokban - barokk, klasszicizáló késő barokk (copf), neobarokk és neorokokó - építtette Keszthelyen lévő birtokán a hatalmas kastélyt, melynek óriási parkja természetvédelmi terület. A könyvtárban Európa összes jelentős nyomdájából találunk könyveket, melyet két évszázadon át gyűjtöttek. A kastélyban 18 eredeti állapotában megmaradt vagy korhűen rekonstruált termen át lehet a főúri életformából ízelítőt kapni, ezen kívül pálmaház, madárpark, vadászati- és hintókiállítás, modellvasút kiállítás is megtekinthető.
július 11, 2020
No Hozzászólás
A balatoni hosszú hétvége második napjának délelőttjére Szigligeti vár bejárását terveztük. A vár egy 230 m méter magas vulkanikus hegy tetején áll, eredetileg a Pannonhalmi Apátság építtette, aztán a Lengyel család, majd Török Bálint is volt a tulajdonosa, közben folyamatosan bővült. A falut a törökök elpusztították, de a várat nem tudták bevenni. A végvárrendszer fontos bástyája volt, mégis szomorú véget ért: villámcsapástól leégett, majd a császár elrendelte a felrobbantását. Ahogy ez lenni szokott, köveket elhordták, a vár alatti nemesi kúriák ebből épültek fel. 1991-től kezdődött el feltárása, helyreállítása.
július 11, 2020
No Hozzászólás
Megszoktam már, hogy a térképet böngészve (és néha csak a világnak nekiindulva) zseniális helyeket lehet találni, némelyik kifejezetten eldugott és ismeretlen, némelyik talán ismertebb, de még így is okozhat meglepetést. Az már csak hab a tortán, ha a számomra ismeretlen hely valóban felülmúlja várakozásaimat, és még meglepetést is tartogat. Nos, a Gyenesdiás melletti felhagyott murvabánya pont ilyen volt. A hosszú hétvégére Anikóval Keszthelyen foglaltunk szállást és a környéken vadásztam látnivalókra, amikor megpillantottam, hogy hopp, régi kőbánya, ezt meg kell nézni.
július 10, 2020
No Hozzászólás