TÚRA

URBEX

TEMETŐ

TEMPLOM

KASTÉLY / VÁR

ARBORÉTUM / FÜVÉSZKERT

Szív alakú sírkövek, Balatonudvari

by - augusztus 14, 2014

 
A legenda szerint a szív alakú sírkövek ötlete egy helyi ezermester fejéből pattant ki, "Hiszen a halott szíve is kővé válik. Előbb porrá, azután kővé."
A kézzel faragott sírkövek 1800-1850 között készültek és meglepően jó állapotban maradtak meg, láthatóan vigyáznak is rájuk és nagyon gondozott a környékük.
Sok felirat még a mai napig olvasható, még ha elsőre nehéz is kisilabizálni.


Facebook
Google+
Panoramio

Alapvetően szeretem a régi temetőket, még ha morbidnak tűnik is. Egyrészt ott a semmivel össze nem téveszthető nyugalom, másrészt a régi sírköveket olvasgatva rengeteg kérdés felmerül az egykor élt emberekről. Ki volt ő? Hogyan élt? Mivel foglalkozhatott? Milyen élete volt? Voltak-e álmai, küzdött-e értük? Boldog volt-e? Mit szeretett? Szerették-e? Hogyan halt meg? 
Ezeket a sírköveket elnézve, legalább annyit lehet tudni (ha a legenda valóban igaz), hogy a különc ezermesternek sikerült elérnie a célját. Nem mellesleg szép emléket állított az egykor itt élt embereknek. Ki mondhatná el a sok milliárd halott közül, hogy ennyi ember látogatja mind a mai napig a sírját és így tiszteletben, rendben tartják?
A sírkövek érdekessége még a régi nyelvezet, illetve hogy a szövegek többsége nincs tagolva, hanem folyamatosan, szóköz nélkül véste az illető.
Mivel nincsenek sírhalmok, bennem azért felmerült, hogy éppen nem-e egy halott felett sétálok-e...
A sírkövekről még több információ itt olvasható.


































Szent Márton püspök templom és focipálya a szomszédságban.



EZEK IS ÉRDEKELHETNEK

0 Hozzászólás