Elhagyott tanyák az Alföldön #1

Alföldi túránk során több elhagyott, omladozó tanya mellett gyalogoltunk el, az egyik egész jó állapotban lévőbe be is mentünk szétnézni. Mint utólag a szomszédtól kiderült, az itt lakó már évekkel ezelőtt meghalt, a családjáé az épület és terület, eddig nem kezdtek vele semmit, eladni sem akarják. Időnként valószínűleg van ideiglenes lakója, vagy akár lakói, akik nem kérnek engedélyt...
A másik tanyából már nem sok maradt, csak a ház falainak egy része és a kutak. És még hány ilyen tanya van szanaszét a pusztában...


Google

Szomorú látni az egykori tanyavilág pusztulását. Az országutak, vasúti sínek közelében is rengeteg épületet, gyanús facsoportot lehet felfedezni, amelyek egykori házakat rejthetnek. De a magányos kutak is árulkodóak. A legtöbbnél már semmi nem emlékeztet az egykori lakókra, a juhászokra és pásztorokra, a birkanyájakra és tehéncsordákra, a hangosan ugató kutyákra, a bujkáló betyárokra... Előfordul, hogy az épület is teljesen eltűnik a bokrok és fű alatt, mintha sosem létezett volna. Az idősek kihaltak, a fiatalok beköltöztek a településekre, a természet visszaveszi, ami az övé... a szél pedig lassan úgy fújja el az emléküket is, mint homokot a pusztában.

Többet nem is fűznék hozzá, beszéljenek a képek...


Az első tanya


















A második tanya
















 

Megjegyzések