Zúzmarás, ködben elveszős túra keresztül-kasul Tihanyban

A balatonfüredi első nap után szomorúan konstatáltuk, hogy az időjárás semmivel sem lett jobb. Maradt a borús, ködös idő, nulla napsütés és hideg... Hó persze továbbra sem esett, viszont volt helyette zúzmara, ami vastagon beborította a tájat. És szél. Az az igazi, csontig hatoló, mindenhova bejutó, dermesztő fajta. De ez nem állíthatott meg minket terveinkben (amik azért nem voltak túlzottan kiforrottak).

 


 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Google

1. nap - Balatonfüredi séta, a Pajtás gőzhajó tragédiája és Jókai-kilátó
3. nap - Tihany környéke: szív alakú sírkövek Balatonudvarin, Örvényesi középkori templomrom és temető, Kövesdi templomrom Aszófőn, Apáti templom(rom)

Mivel az előző posztban is áradoztam eleget a Barackvirág Apartmanról, jöjjön először néhány mobilos kép szálláshelyünkről:





Akkora mázlink volt, hogy a szállás gyakorlatilag tervezett túránk kiindulópontja mellett helyezkedett el, nem kellett a "civilizáción" végigvergődni. A terv az Őrtorony-kilátó meglátogatása volt, a Külső- és Belső tó között húzódó zöld háromszög, majd sárga háromszög jelzést követve (mondjuk túl nagy variáció nem is lehetett volna).  A kilátó utánra nem találtunk ki fix programot, úgy voltunk vele, hogy meglátjuk, mennyire szív le minket a hideg, a Belső-tó melletti gejzírmező volt még kérdéses. (Aztán teljesen másfelé indultunk el, de erről majd később.)

A Kossuth Lajos utcáról lefordulva a szélmarta sziklák kerültek utunkba, illetve átgyalogoltunk a Kiserdőn, zseniális sziklaképződményeken keresztül. 

Utunk legelején is már ilyen hangulatos sziklaformációba botlottunk.

És persze macskába. A macska a túrák kötelező eleme.

A dimbes-dombos részen is már alig láttunk a ködben, azt főleg nem, hogy melyik csapást kellene követni. Elkóvályogtam az egyik oldalsó csapáson, "látok valamit" felkiáltással, mire valakinek az udvarán kötöttem ki (mellesleg ki volt rakva a Magánterület tábla, csak az se tűnt fel először). De annyira hangulatos mesebeli házikó volt, hogy muszáj volt egy fotót készítenem róla. Végül nagyjából belőttük a jó irányt.

Meseország.

Egy idő után már egyértelmű volt, merre visz az ösvény.

A Szélmarta sziklák találó elnevezés...

Egy kis lyuk a sziklák között.


Néhány helyen kimentünk a sziklák szélére, de csak a tejfehér ködöt láttuk, esetleg 1-2 magasabbra nőtt fa tetejét.


Az út mellet több pincébe is belebotlottunk, némelyikről meg se tudtuk állapítani, hogy használják-e még. Ennek a tetején visz az ösvény (gyanúsan elhagyatott épületnek tűnt, muszáj volt lemászni és megvizsgálni).

Egy jóval barátságosabb épület szőlőkkel.

Korrekt útjelző táblák. A jelzések sűrűségével és egyértelműségével azért itt is vannak gondok...

A szürke tájban jó volt egy kis színt látni. Nem csak a sziklák, a talaj szerkezete is érdekes volt és állandóan változott.

Szőlőtőkék, amíg a szem ellát.

A zöld és sárga háromszög kereszteződésénél sikerült túlmenni, szerintem még jelzés sem volt kint, vagy nem jól (ilyenkor kifejezetten örülök, hogy van normális GPS-jel). Majdnem az Őslevendulásban kötöttünk ki, néhány száz métert vissza kellett sétálni.


A ködben sejtelmesen feltűnt az Őrtorony-kilátó.

A 2017-ben megnyitott kilátó a 216 méteres Apáti-hegyen épült, magassága 16,5 méter. Egy élmény volt rá feljutni... az egészet beborította a zúzmara és csúszott is, ráadásul a jeges szél majdnem lefújt minket. Állítólag a félsziget belsejét, és a Balaton víztükrét is lehet látni róla, hát mi ebből nem sokat tapasztaltunk. Inkább éreztük magunkat Szibériában.

A kilátás. Legalábbis ami a kevésbé ködös részen látszott. Egyébként csak a fehérség mindenhol. Lefelé menet futottunk össze először másokkal, ők is hangosan vacogtak.

Még egy kis szín.

 Magányos fa a semmi közepén.

Nem akartunk ugyanarra visszamenni, amerről jöttünk, de a félszigetet megkerülő zöld háromszög se volt csábító. Télen nem sok látványosságot nyújtott volna, a hosszáról nem is beszélve. Így inkább a nem hivatalos jelzésen indultunk vissza a Külső-tó szélén, a Farkasveremnek nevezett mocsaras területen. A térképen láttam egy itató jelzést, arra tettünk egy kis kitérőt.



A Külső-tóból semmit nem láttunk, eltakarta a nádas. Közben valami esőféleség is esni kezdett, szerencsére gyorsan elállt.

Igazi téli táj, emberek nélkül, a csendet szinte harapni lehetett...

A kép nyomokban Belső-tavat tartalmaz. Visszafelé persze elkezdett felszállni a köd...

Szorgos szú munkája.



A Kiserdő-tetőről már valamennyit látni is lehetett az alattunk elterülő tájból. A Külső-tóból így sem sok látszott. De imádtam ezt a zöld fenyőt.

 

Birkanyáj alattunk. A kolompolást messziről hallottuk, csak nem tudtuk, honnan jön.




Kedvenc fotóm. Elhúzott felettünk egy csapat varjú, mire sikerült beállítani a gépet, már csak ez a pár maradt.

Úgy döntöttünk, hogy ezután a kis kör után visszamegyünk a szállásra, megebédelünk, átmelegszünk, és valószínűleg szembe, az Óvár-tető és Barátlakások fele indulunk el, izgalmasabb lesz, mint a Gejzírmező. 

 

Kilátás a szállásunkról. A házak között a Tihanyi Bencés Apátság.

 

Az Óvár-tető felé... délután is maradt a zúzmara, bár olvadt néhol. A köd nagy része viszont felszállt.

 

Fantasztikus kilátás az Óvár-tetőre vezető útról... a fények fantasztikusak voltak. Jobb oldalt a távolban látszik az Őrtorony-kilátó is. (Nekünk nem tűnt úgy, hogy ennyire messze lenne.)





Komplett félsziget-panoráma az Óvár-tetőről. Jobbról balra a Belső-tó, Kiserdő-tető, Külső-tó, hátul az Apáti-hegy az Őrtorony-kilátóval a tetején.

Kissé viharvert útjelző táblák.

Hangulatos kis ösvény az Óvár-tetőn, a zúzmarás fákkal szegélyezve.

Még egy nagyobb félsziget-panoráma, fentebbről. Az elhelyezkedés nem változott.

Ez itt már a Balaton.


Igaz, hogy az ég kiégett (ezért nem fotózunk nappal szemben), de imádom ezt a képet.

Fantasztikus felhők, párába burkolózó Balaton, zúzmara, kis ösvény... mi kellhet még...





Közeledünk a Barátlakásokhoz. Érdekes módon itt fentebb olvadt a zúzmara leginkább, több helyen a föld is felázott foltokban, de szerencsénkre nagy sár nem volt.

 

A Barátlakásoknál csak telefonnal fotóztam, a nagylátószög és automata elektronika egyszerűbb volt, bár a képek minősége is pont ennyire tökéletes (semennyire).

2014 nyarán már jártam itt, csak akkor pont a másik irányból, a Balaton-part felől közelítettük meg őket: Tihany (2014)

Wikipédia szerint ezt érdemes tudni róluk: 

"Feltehetően a X-XI. századtól voltak lakottak és egy vallási remetetelepet alkottak. Egészen a XIV. század közepéig tartott kultikus használatuk. Valószínűleg ortodox görög felekezetű, feltehetően I. András által Tihanyba telepített bazilita szerzetesek vájták ki azokat. Celláikat, kápolnájukat, ebédlőtermüket keleti típusú, laura-rendszer szerint alakították ki. Az üregek kutatásával sokan és sokszor foglalkoztak. 1913-ban kényelmes feljáró utat készítettek hozzájuk. 1942-ben Dornyay Béla ásatott az üregekben. 1984-ben régészeti és geológiai feltárást végeztek bennük, amelynek során több csontváz is előkerült. 1994-ben a sziklafalat és a még meglevő cellákat stabilizálták. A 2013-ban publikált és Varga Gábor által írt tanulmányban a Veszprém megyében lévő Tihanyban elhelyezkedő és 9423 lelőhely-azonosítójú Barátlakások a mesterséges üregként nyilvántartott régészeti lelőhelyek közé vannak sorolva.

Napjainkban már csak 3 épen maradt üregről szólnak a leírások. 1983-ban még 7 mesterséges üreget sikerült Eszterhás Istvánnak azonosítania a Leánylakásokkal együtt, amelyek eredetileg szintén a remetetelephez tartoztak néhány kutató szerint. Hogy eredetileg mennyi lehetett számuk az máig ismeretlen. Bél Mátyás 1737-ben kb. 10-ről írt. Dornyay Béla az 1942-es ásatásakor 9 cellát és 8 kisebb fülkét talált, amelyek később megsemmisültek. Cholnoky Jenő (1931) és Zákonyi Ferenc (1958) szerint volt a Ny-i részen úgynevezett mentsvár-cella is, de ez optikai csalódásnak bizonyult."










Lefelé vezető úton már kezdett sötétedni, a Ciprián-forrást nem is láttuk, de gyanúsan másfelé vezették el az ösvényt, mint amire én emlékeztem (a forrás akkor sem működött, viszont keresztbe dőlt egy fa az úton, több helyen katasztrófa volt a közlekedés, most csak egy "Vigyázat, méhek" táblát láttunk).  Itt már sokan jöttek szembe velünk, emberrel a túra közben alig találkoztunk.

A szürke nagyon sok árnyalata.

Kötelező hattyúfenék-fotó.











A túra végén felmentünk az apátsághoz.

Itt már lényegesen többen voltak.


 
Ahol az ég a vízzel összeér...
 
 
És bónuszként néhány esti fotó, még előző napról (a túra után inkább kidőltünk):

 

 

 

   

Ahhoz képest, hogy mennyire borongós és hideg idő volt, nagyon élveztük a túrát, ha egyszer lesz végre hó és befagy a Balaton, biztos megismételjük. A hazautazás napjára pedig a környékbeli nevezetességek megtekintését terveztük, de erről majd a következő posztban.

Megjegyzések