2017. július 8., szombat

Mária út (Kecskemét és Hetény közötti szakasz)

Anikóval szombat reggel 10-kor indultunk neki a pusztának, amit én már régóta terveztem, csak még nem tudtam, hogy ő tud-e jönni, de mindenféleképpen végig akartam járni. Jött ő is.
Sokáig azt hittem, hogy a Mária út és a Kápolnák útja megegyezik, véletlenül láttam egy túraút-tervezőben, hogy a fenéket, két útvonalról van szó. Arra nem jöttem rá, hogy miért van ez így, mert gyakorlatilag a látnivalók ugyanazok (eleve azoknál összefut a két út), de azon kívül, hogy a Mária út lakottabb területre is visz, nincs különbség.

 



Ugyanúgy az arborétumtól indul ez is, csak a Mária-kápolna felőli kapunál a sínek felé neki kell menni a pusztának (egy fára fel is rakták a jelzést). Nem bántuk meg, hogy bakancsban indultunk útnak, mert a rét tele van méretes dzsumbujjal és birkaszarral (ott szokták legeltetni őket). Csak úgy érzésből belőttük az útirányt, aztán néhány száz méterről kiszúrtam a következő jelzést valamilyen romfélénél, Anikó még semmit se látott belőle. Szerintem bennem már kialakult valamilyen jelzésdetektoros szuperképesség, aminek mondjuk anno a Dömös-Vadálló-kövek-Prédikálószék-Dobogókő-Thirring-körút-Lukács-árok szakaszon igazán hasznát vettem volna és nem kóvályogtam volna el kétszer. Nem baj, jobb későn, mint soha. Meglepő módon mindenhol normálisan és értelmesen vannak jelzések, 1-2 helyen volt kicsit kérdéses, de megnéztük a másik oldalról is és úgy már ki lehetett találni.
Abban egyetértettünk, hogy a pusztának van egy fajta apokaliptikus világvége hangulata, már csak azért is, mert míg egy hegyes-erdős részen vannak források, menedékházak, árnyék és sokkal élőbb az egész, addig itt az embernek pont az ugrik be, mint egy sivatagban: vizet kell keresni (ami nincs), ha nem viszel magaddal eleget, kiszáradhatsz, alig van tájékozódási pont, mintha egyedül lennél az egész világban. Pedig ez még a megművelt földes, tanyás szakasz, nem is az igazi senkiföldje. 
Közben lovasokkal is összefutottunk. Állatból főleg sáskákat, szöcskéket láttunk, néhány szakaszon annyi volt az úton, hogy felhőkben ugráltak, mintha beindítottunk volna egy láncreakciót, nem volt kellemes, ahogy a lábunknak csapódtak. Ráadásul már itthon a bakancsomból ki is esett egy lapított példány. Szerintem az az arckifejezés megért volna egy fotót.

Az arborétum utáni első jelzés középtájt. Nem tudom, ez minek a romja.


Szemben messze az arborétum, balra egy lovas tanya.





A "Gépjárművel behajtani tilos" táblát vajon az is látta, aki valószínűleg erre rövidítette le az útját? A gazban szépen megmaradt a keréknyom.



Szokásos szeméthalmok

Sakktábla lepke bogáncson.




A következő jelzés, ami nem teljesen volt egyértelmű, végül a másik oldalról megnéztük, hogy merről vezet...





Ez már puszta. De még zöld.







Errefelé hétköznapi látvány. Az vicces, amikor betévednek a városi utakra is.






Ezt az épületet a Kápolnák útjáról is kiszúrtam, most se jöttünk rá, hogy használják-e vagy elhagyatott.

Ezt nem tudom, micsoda, úgy néz ki, mint egy orchidea, de sok van belőle.








Belsőnyír felé visz az út.







Önhipnózis: "Szeretem a homokot, szeretem a homokot..."

Ezután egy pár igazított útba minket, akik épp kocsival indultak valamerre. Az út elfogyott, csak a Hetény felé vezető út maradt keresztben, illetve a sínek. Valószínűleg a srác kiszúrta, hogy kicsit bizonytalanok vagyunk, rögtön mondta, hogy vagy átmegyünk a túloldalra a bringaútra, vagy a sínek mellett haladunk egy darabig. Ez utóbbit választottuk.

A szúrós bokrok és kerítés között ilyen mini alagutat csináltak.



Itt kezdtünk el kicsit fáradni. Rohadt meleg volt.

Életművész...


Itt kissé benőtte a fa a jelzéseket.

Még egy szemétkupac.

Anikónak elfogyott a vize, ezért beintegetett az itt lakóknak, akik kiszúrtak minket már messziről (itt nem nehéz), hátha kaphatnánk vizet. A srác rögtön újratöltötte a palackokat. Érdekes, hogy az összes túrázás alkalmával mennyi normális és segítőkész emberrel futunk össze. (Anikó megállapította, hogy lehet, azzal van összefüggésben, mennyire élnek közel az emberek a természethez...)

Egy darabon az M5-ös autópálya mellett haladtunk.

Remekül illenek a környezetbe...




Már az Árpád-kori templomrom felé.



Végre megérkeztünk a romhoz és pihenőhelyhez. A táblán látszik, hogy itt ér össze a két útvonal.

Messze útépítés folyik. Valószínűleg az túraútvonalakat is átvariálják. Múltkor még simán elfutottam azon a szakaszon, fene tudja, mikor lesz ebből valami.

A rom. Erről már van néhány képem...




Ebéd. Nincs is ennél jobb...












Kalásztenger.






Ettől a résztől kezdődik a dögunalom.

Ha jól sejtem, ezek sáskák. Rengeteg volt belőlük az úton végig, folyamatosan ugráltak, ahogy haladtunk előre és a lábunkról pattantak vissza. Itt úgy tűnik, hogy két sáska épp az egyik autó által kivasalt példányt eszi... Volt némi bibliai sáskajárásos hangulata az egésznek, ami ugye eleve az útvonal neve miatt is vicces...

Cicaaaaa! Ez az elsőre koszvadtnak tűnő példány az út közepén ült, amikor meglátott minket, folyamatosan nyávogott, hízelgett, egy darabig jött is velünk.

Közelebbről megnézne semmi baja nem volt, sőt egy szép egészséges cica.



Cukorbogyó.



Nagynyíri állomás.

Az utolsó útszakasz a Nagynyíri-erdő mellett, igazi dögunalom. Heténybe, a buszmegállóba pont akkor értünk, amikor jött a busz. Mázlisták vagyunk.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése