Nagyvásártelep

2017. augusztus 5., szombat

A napunk eléggé zsúfoltra sikerült, délelőtt a Szemlő-hegyi-barlangot és Pálvölgyi barlangot néztük meg, ami kifejezetten hűsítő volt 30+ fokban, aztán némi nyűglődés után kitaláltuk, hogy nézzünk már el a Nagyvásártelep felé. Lövésem nem volt, hogy mennyire lehet bejutni (annyit olvastam, hogy divatfotózásokhoz, gyorsulási versenyekhez használják és talán nem őrzik). Határozottan szerencsénk volt.

Összes kép: Facebook
Művészi fekete-fehér képek: Facebook

A Budapest Park és Obi felől támadtuk be a helyet, már jó messziről láttuk a semmi közepén a monumentális csarnokot és irodaházat. Közben az agyunk kezdett felforrni a tűző napon. Ahogy közeledtünk, azért eléggé összehúztuk magunkat, főleg, hogy szembe jött velünk egy biztonsági őr. A semmi közepén nehéz láthatatlanná válni... De aggódásunk végül alaptalannak bizonyult, ránk nézett, majd unottan elfordult és vonult tovább.

A bejárat közelében bizalomgerjesztően ott figyelt egy autóroncs, megadva az alaphangulatot. Az épülethez közeledve még jobban éreztük, mennyire monumentális.

Az irodaházat klinkertégla borítja. Fénykorában az épületben vendéglő, posta, bank, rendőrség, vasúti- és vámkirendeltség, a csarnokfelügyelőség, a nagykereskedők és bizományosok irodái, kazánház, transzformátor és a munkások helyiségei kaptak helyet. Sőt, itt üzemelt először páternoszter. A homlokzaton helyett kapott Ohmann Béla négy szobra: a földműves, a halász, a kertész, a kofa.
Az irodaház alsóbb szintjeit jártuk csak be, a teljesen üres, graffitikkel telefújt és törmelékkel borított termek annyira nem voltak érdekesek (leszámítva, hogy talán 1-2 hely nyomokban eredeti szőnyeget tartalmazott).Egy iroda elég rendesen égett valamikor, vastagon fekete korom borítja a falakat és plafont.

Közben hallottunk hangokat is, mások is voltak a közelünkben, bár végül nem találkoztunk velük (a hangok alapján valamilyen airsoftos vagy szerepjátékos csoport lehetett, a másik társaság meg talán egy sima baráti társaság).

Az irodaházból egy folyosón átmentünk a csarnokba. És leesett az állunk. Hatalmas tér fogadott minket. Alig láttunk el a végéig.

Még belegondolni is nehéz, hogy fénykorában, az élelmiszer-nagykereskedelem kiszolgálására épített csarnokban hány teherautó és mennyi áru férhetett be egyszerre. Az egész komplexumot Münnich Aladár tervezte, 1930-1932 között építették és elég beszédesek a számok: a csarnok 11 ezer négyzetméter, 42 méter széles, 17 méter belmagasságú. A jellegzetes héjtetőszerkezet Zeiss-Dywidag-rendszerű vasbeton dongákból áll. 400 nagykereskedő dolgozott itt. Az Alföldről vasúton, vízen és közúton is hozhatták a terményeket, a 210 vagon rakodására is alkalmas telepet húsz vágány és két kikötő szolgálta ki. A pincékben egykor modern hűtő- és fűtőberendezés működött. (Forrás: https://welovebudapest.com/2015/02/25/romosan-is-impozans-a-nagyvasartelep-ket-megmaradt-epulete/)

Visszatérve a jelenbe, az egykori modern berendezéseknek és nyüzsgő kereskedelmi életnek semmi nyoma nem maradt.

A padlón látszik a driftelések nyoma, a hatalmas üvegablakok több helyen be vannak törve vagy sérültek, itt is mindent graffiti borít, illetve törmelék.

Az épület belsejében futó egyik szegélynél nagy lendülettel nekiindultam a lépcső felé, aztán a lyuknál lestoppolva és egy darabig a semmi felett inogva konstatáltam, hogy itt bizony csak a hűlt helye maradt (a másik oldalon még megvolt, jó, hogy meg tudtam állni a szélénél).

Az alagsorba nem mentünk le, elég durván tele volt dobálva mindennel, ráadásul több helyen állt a víz, amennyire a vaksötétben meg tudtuk állapítani. Az embert elnyelő méretű lyukakat látva inkább nem is kockáztattunk.

A kőszegélyen (ami valamikor rakodóperonként funkcionált, ahonnan egyszerűbb volt a teherautókra pakolni az árut) körbejártuk egész csarnokot, de nem épp veszélytelen, több helyen vasak lógnak mindenfelől. Elvileg azért leszakadni nem fog senki, de eléggé megviselt állapotban van.

Természetesen mindig belefutunk megmagyarázhatatlan "jelenségekbe" is... Mit keres egy szegény, magányos serpenyő egy darabon kikotort zsírral?

Miután kigyönyörködtük magunkat (meg próbáltunk a 30+ fokban felszáradni, ami késő délután sem lett jobb), elindultunk vissza a Nyugatihoz, hogy elérjem a vonatot.

(Kiegészítés: a Nagyvásártelepet azóta állítólag kerítéssel körbekerítették és őrök is akadnak szép számmal. Mivel forgattak itt hivatalosan filmet, reklámfilmet, reklámfotózás is volt, meg néhány rendezvény, valószínűleg lehet valahol engedélyt kérni, de azt egyelőre nem sikerült kideríteni, hol.)