Badacsonyi kilátások és a kényszermunkatábor romjai
A hosszú hétvége harmadik napjára egy egész napos kellemes túrát terveztünk: bejárni a Badacsonyt keresztbe-kasul és minden irányba, végigjárva a kilátóhelyeket a kék (Országos Kéktúra) jelzésen keresztül a Bujdosók lépcsőjétől indulva, majd a hegy körül futó Kuruc-körút tanösvény (piros jelzés) keleti részén visszajutni a kocsihoz (izgalmasabbnak tűnt a keleti oldal, mint a nyugati, a Locus romokat is jelölt). Az előző napi viharos szél után kicsit lehűlt a levegő, de végig napsütésben és gyönyörű kilátásokban volt részünk.
1. nap - Naplementés murvabánya autóronccsal és Festetics-kilátó Gyenesdiásnál
2. nap - Szigligeti vár
2. nap - Helikon Kastélymúzeum, avagy Festetics-kastély Keszthelyen
4. nap - Tapolca
4. nap - Csobánc
A Locus a Bujdosók lépcsőjétől még kicsit tovább, délebbre jelölt egy parkolót, így azt lőttük be kiindulási pontnak. A nagyon szűk, köves és alagútszerű úton (Újhegy útnak jelöli a térkép) végig az járt a fejünkben, hogy mi a fenét fogunk csinálni, ha szembe jön egy autó, mert még lehúzódni se tudunk Podival (a kocsi, Suzuki Vitara). Így is mázli volt, hogy pont elfértünk. Végül nem attól állt meg bennünk az ütő, hanem attól, hogy egy előttünk láthatóan bizonytalan sofőr megállt az út közepén, egy darabig nem mozdult sehova. Aztán kidugta a fejét és megérdeklődte, hogy esetleg tudjuk-e, merre kell menni és hol lehetne parkolni. Gyorsan megoldottuk a problémát, mondtam neki, hogy menjen még tovább egy 200-300 métert és jobbra lesz egy parkoló (amiről kiderült, hogy egy füves fennsík, egy valamikor szebb napokat látott, de rég elhagyott ház udvara lehetett). Még jött utánunk egy halom fiatal is, így a hely gyorsan betelt.
Anikóval a szokásos módon indítottunk: keressünk egy wc-nek alkalmas helyet... a bokrokat megkerülve a fennsík hátsó részénél aztán elhagyott régi lakókocsiféleséget is találtunk régi lámpással és az egykori ház romjait is.
Zseniális hangulatú petróleumlámpa.
A kellemes "parkoló", háttérben bazaltorgonák.
A Bujdosók lépcsőjéig kicsit vissza kellett sétálni, és már előre tudtuk, hogy nagyon fogjuk élvezni... Igazából egy sima hegyi ösvényen kényelmesebb felsétálni, mint az össze-vissza töredezett, a lépéshosszhoz véletlenül sem igazodó lépcsőfokokon felkaptatni.
A 464 fokból álló lépcsősor a menekülésre kényszerült kurucok után kapta a nevét, 1936-ban építették Rákóczi halálának 200. évfordulója utáni évben (1935-ben tartották a Rákóczi-emlékévet). Több pihenőhelyet kialakítottak, mind a kuruc kor kiemelkedő személyiségei után kapták a nevüket: Zrínyi Ilona, Bercsényi Miklós, Mikes Kelemen, Csáky Krisztina, Lorántffy Zsuzsanna. A lépcsősor mellett található, jelenleg üzemen kívüli Rodostó turistaház is ekkor épült. Egy 2018-as cikk szerint a hangulatos épületet fel akarják újítani és újra beüzemelni.
Az egykori Nagy-szénási menedékházon volt eredetileg ez a tábla (Szabó Imre turistaház a másik neve), számomra rejtély, hogy került ide.
A lépcsőn felkaptatva értünk a Cinka Panna pihenőhelyhez, innen kis ösvény vitt a Tördemici kilátóponthoz. Itt szusszantunk kicsit.
A Kéktúrát követve sorban gyönyörű kilátásokba botlottunk, kifejezetten könnyű és sétálós a terep.
Ranolder-kereszt. A 19. században 40 bivallyal vontatták fel a hegyre, 12 méter magas, nevét Ranolder János veszprémi püspökről kapta (elragadtatásában egyszer azt mondta, ez a világ leggyönyörűbb vidéke). Azóta kicsit modernizálták, napelemmel működik az éjszakai kivilágítás.
Következik az Egry János kilátóhely, az avantgárd festő után kapta a nevét, akinek központi témája volt balatoni táj. Itt egy kis négyszögletű, ablakos kőépítmény is található mellette, ami remek hálózsákos szálláshely lehetne, de iszonyatosan koszos és büdös, a szagokból ítélve inkább wc-nek használják.
Páholykő.
Hertelendy-emlékmű. Hertelendy Ferenc Zala megye főispánja volt, rengeteget tett az északi part fejlesztéséért, turizmusért, többek között a vasút kiépítéséért.
Innen indult egy kaptatósabb rész, még mindig a kék jelzést követve.
Menedékház és padok, itt tartottunk egy gyors ebédszünetet.
Innen már nem volt messze a legimpozánsabb kilátóhely, a 438 méteres csúcson 2011-ben épített, 18 méteres Kisfaludy-kilátó, ami a Badacsony legmagasabb pontja.
A tájat messzire be lehet látni innen, csak a szél akart lefújni minket. Ami számomra nagyon zavaró volt, hogy a felső részén is rácsos a szerkezet, fényképezőgépet legalább stabilan lehet tartani a fán, de nincs egy egységes szép nagy kilátás, mindenhol közel kell menni a széléhez. Valószínűleg biztonsági okokból oldották meg így, de nekem nagyon lerontotta az élményt.
Bazaltorgonás képződmények itt is látszanak.
Ezután következett a Kőkapunak nevezett rész, amiből nem tudom, mit kellett volna látni, ugyanis úgy nézett ki, mintha a fél hegyoldal ráborult az útra és a változó méretű köveken rémálom volt haladni, azt néztük, hogy ne törjük ki a bokánkat. Láthatóan nem csak mi szenvedtünk meg ezzel a szakasszal.
Van egy olyan érzésem, hogy ennek nem itt volt a helye eredetileg...
Itt nyomokban látszik, hogy volt eredetileg a kép bal oldalán egy ösvény, mellette (itt a képen középtájt) egy kőlapokkal lerakott szegély, amit most teljesen hatalmas kövek borítanak. Elég hosszú szakaszon csak a kövek voltak mindenhol, még az ösvény nyoma sem látszott, ráadásul mozgott az egész a lábunk alatt.
Innen már figyelni kellett a jelzésekre, először a sárgát követtük, majd ahol becsatlakozott a pirosba, onnantól a pirosat (kelet felé). A sárga jelzés is valószínűleg izgalmas lehet, II. János Pál pápa emlékhely, Szent István király kápolna, stb., de az már nagy kanyar lett volna, ráadásul a Locuson a sok rom jelölés mellett feltűnt az út mellett a "Munkatábor romja" kiírás, ami nagyságrendekkel jobban felkeltette az érdeklődésemet. Még úgy is, hogy nem voltam biztos benne, hogy megtaláljuk az egykori épületeket.
Ezek még "hétköznapi" romok.
Az egykori bánya helye, ami aktív összeköttetésben állt a munkatáborral is.
A tábor az 1967-es Nyár a hegyen című filmben is feltűnik.
Mint valami dzsungelbéli maja romok...
Az egyik épület, amiből még valami látványosabban megmaradt.
A természet már belül is teljesen átvette az uralmat. Kicsit félelmetes belegondolni, hogy még 100 éve sincs, hogy bezárták, filmet forgattak itt, még egészen kézzelfogható távolságon belül történt minden, lassan mégis alig marad belőle valami, csak a megőrzött és továbbadott emlékek.
A másik jobb állapotban lévő épület.
Emléktábla.
Az erdőből kibukkanva már jóval vidámabb
táj fogadott minket, elénk tárult a Balaton és a kis házak, nagyobb
birtokok, szőlők látképe.
Errefelé egy kőkorlátra kiültünk, ettünk, és ügyesen leejtettem alánk a bozótba az egyik flakonomat. Nem mentem utána.
Elhagyott borospincékből se volt hiány.
A túra nem volt vészes, kényelmes tempóban simán belefért egy napba, kaptatós rész csak egy kevés volt benne, a leborult hegyoldalas részt kihagytam volna, cserébe végig gyönyörködtünk a Balaton-felvidék látványában és kicsit visszamentünk a történelem egy sötét fejezetébe is. Legközelebb jó lenne majd a teljes piros jelzést (Kuruc-körút tanösvényt) bejárni néhány kiegészítéssel, ami eddig kimaradt. Mert a Balatonból sosem elég.
0 Hozzászólás