A Börzsönyben található Csarna-völgy Magyarország egyik leglátványosabb és közkedvelt túrázós-urbexes helyszíne, ami nemcsak a régi, elmosott kemencei kisvasút régi sínpárja miatt érdekes, hanem a vadregényes tájon, hegyek között, a hol csordogáló, hol zúgó, kristálytiszta Csarna-patak mellett és az óriási magasságokba nőtt fák között vezető ösvény miatt. Ha mindezt szeretnénk körtúrává alakítani, visszafelé a hegyek gerincén futó, bércekkel tarkított, fantasztikus panorámájú piros jelzésű turistautat kell követnünk.
Google+
A Csarna-völgy is már évek óta bakancslistás célpont volt, de így is nagyjából utolsó pillanatban sikerült a márciusi hosszú hétvége előtt eldönteni Krisztiánnal, hogy ide menjünk, ami a szállásfoglalás miatt volt necces. A környéket abszolút nem ismertük, viszont több leírásban is szerepelt, hogy a túrát a Feketevölgy Panziótól érdemes indítani, így rákerestem, hátha van náluk szabad szoba. Eredetileg vasárnap-hétfőn szerettünk volna menni, azt buktuk, viszont hétfőre-keddre tudtunk foglalni, ez is tökéletesen megfelelt. Az időjárás-előrejelzés is napos, száraz időt jósolt.
A panzióhoz az erdőn át vezető szűk és hajtűkanyarokkal tarkított úton volt némi halálfélelmem, mélyen az erdőben "csak" alig fért el két kocsi egymás mellett, de odaértünk rendben. Már itt imádtam a tájat. Mivel korán odaértünk, a szobát átvenni nem tudtuk, csak leparkoltunk és becsekkoltunk. Gyorsan átvettük a bakancsokat és indultunk is, hogy sötétedés előtt megjárjuk (és vacsorára visszaérjünk).
Az útvonalat nehéz eltéveszteni: a kék jelzést kell követni, vagy elég a patakot (néhány lépés után a síneket).
A Börzsönynek egykor 200 km-es vasúthálózata volt, 1893-ban kezdték kiépíteni, akkor még elsősorban gazdasági céllal: fakitermeléshez, kőbányászathoz. Személyszállításra csak 1954-től kezdték használni, legkorábban a Kismaros-Királyrét vonalat. A fuvarozásnál egyre inkább átálltak gépjárművekre, ez megpecsételte a vasút sorsát is, jelentősége egyre csökkent.
A Kemence, Feketevölgy, Csarna-völgy, Hamuház vonalat 1911-ben kezdték építeni és a vége elért egészen a Nagy-Hideg-hegy alá (egy másik vonala Kemencétől indult és a Csóványos alatt ért véget). 1992-ben szűnt meg rajta a forgalom, majd 1995-ben és 1999-ben két áradás teljesen használhatatlanná tette a síneket. A nyomvonal most is jól látszik, bár több helyen a víz alámosta vagy elsodorta a síneket.
A Kisvasutak Baráti Köre erdészeti segítséggel a Kemence és Feketevölgy-panzió közötti szakaszt helyreállította.
(forrás: https://turizmus.com/utazas-kozlekedes/csarna-volgyi-kisvasut-vadak-a-romok-kozott-1161045)
A Börzsöny egykori vasúthálózata:
És a jelenleg működő hálózat:
A kocsiból sikerült látni két vonatot is, amik a meglévő Kemence-Feketevölgy útvonalon közlekednek (mobillal fotóztam gyorsan):
Fantasztikus idő volt, és bár sok képet láttam már az egykori vasútvonalról, most szembesültem vele, mennyire gyönyörű ez a völgy.
Meglepett minket, hogy a patakot több helyen jég borította, pedig már kifejezetten kellemes idő volt, a napnak is volt ereje.
Az elmosott pályaszakasz kezdete.
A Feketevölgy-panzió udvara a háttérben és a Csarna-patak.
Bár még nem zöldültek a fák, a fantasztikus (és éles) fényeknek köszönhetően mindennek rezes-aranyos színe volt, csak a mohák pompáztak élénk zöldben.
Feketekút, víz nélkül.
Itt látszik, mekkora pusztítást végzett anno a megduzzadt patak.
Kapaszkodó fa.
A mester alkot.
Mini vízesés.
Ide (majdnem) befért volna a lábam.
Sokan túráztak a szép időben, de szerencsére tömeg nem volt.
Megfáradt fa lefeküdt a sínekre.
Az egyik legdurvábban alámosott rész, ahol hosszan a semmi felett lógnak a sínek.
Kristálytiszta a víz (azért nem innék belőle). A patakparton beiktattunk egy gyors bagett-májkrém stalker-ebédet is.
Kedvenc részem.
Itt egy részen teljesen hiányzott a sín, csak pár darab fém maradt.
Elmaradhatatlan lábaskép.
Egy bizalomgerjesztő és nem túl jó állapotban lévő épület.
Hamuház.
A fák mintha ujjakkal kapaszkodnának a hegyoldalba.
Az út elhagyta a patak völgyét, és elindultunk a gerinc felé. Majdnem lábszárközépig érő tölgylevélben gázoltunk. A völgyre lepillantva meseszép volt az erdő. Talán az eddig leghangulatosabb (és a nagy szintkülönbség ellenére kényelmes) kaptató volt eddigi túrázásaim során.
Irtás és fakitermelés.
Az ösvényről ráláthattunk a környékbeli hegyekre.
Nagyon tetszett, hogy nem volt sűrű az aljnövényzet, át lehetett látni a fák törzsei között. Nem tudom, hogy ez később tavasszal mennyire változik. Itt a piros plusz jelzésen haladtunk tovább a Várbérc felé.
A Várbércen állnak Salgóvár romjai (nem azonos a Salgótarján melletti várral). Egy masszív kősziklának tűnt, ahol egy kicsit mászni is kellett, illetve szűk ösvény visz mellette. Mivel az objektívet majdnem sikerült mászás közben odavágni a sziklához, így inkább elraktam a gépet, és innentől mobilfotók következnek. Salgóvárról nem sikerült normális képet csinálnom, mivel tényleg egy nagy kőtömb, amihez mindig túl közel voltam (ezt a problémát már a telefonos nagylátószög sem orvosolta).
Salgóvár után a sima piros jelzésen haladtunk tovább, egymás után következtek Kövirózsás, Holló-kő (nem azonos Hollókővel), Ökör-orom és Jancsi-hegy sziklás bércei, mindegyikről fantasztikus a kilátás a Magas-Börzsöny vonulataira.
A bércek között ilyen emelkedőkre kell számítani, kicsit hullámvasút-hangulata van a gerincnek (de legalább a lefelé részen rá lehet pihenni a következő far- és combizom edzésre).
Koncentráció lvl 999.
Holló-kőn egy füzetecskébe lehet üzenetet hagyni az utókornak, kihasználtuk a lehetőséget.
Krisz hóvirágokra vadászik. Szigorúan fényképezőgéppel.
Sajnos a fotó nem adja át, mennyire élénk zöld volt a köveket beborító moha.
A gerincről a Strázsa-hegyi tanösvény egy részén keresztül tudtunk volna lejönni, először egy kis szakaszon a piros és piros négyzet közös jelzésén, majd a piros négyzet elkanyarodásával a Feketevölgy Panzióhoz. Ezzel csak az volt a gond, hogy a tanösvény megy Kemence és Feketevölgy irányába is, a piros jelzést meg a Locus lehagyta, így nem a piros négyzetes Feketevölgy felé kanyarodtunk, hanem mentünk tovább a sima tanösvény jelzésen Kemence felé... gyalogoltunk vagy 3 kilométert, mire rájöttem, hogy rossz felé megyünk.
Ami pozitívum volt, hogy belefutottunk egy régi sífelvonóba, ami már fene tudja, mióta rozsdásodhat ott. Neten egy 2003-as cikkben még felsorolják, mint működő pálya, akkor még így nézett ki:
Azóta egy kicsit benőtte a növényzet...
Mint a mókus...
Egy ijesztő fa a tanösvény mellett.
Mivel Kemencéről sokkal macerásabb lett volna a panzióhoz visszajutni, inkább hátraarcot csináltunk és másztunk vissza a kaptatón (lefelé valahogy jobban élveztük), ráadásul ment le a nap, a vacsora ideje is vészesen közeledett a szálláson. Szerintem eléggé jó időt "futottunk". Pont annyira sötétedett ránk, hogy még tudtuk követni az ösvényt, az ég már szép lilássá vált, kezdett felszállni a köd, a hegyoldalban lévő kis ösvényről szép volt a kilátás, szóval nagyon hangulatos kis rohanás sikeredett a végére. És még a vacsorára is odaértünk, átöltözéssel együtt.
Összesen olyan 19-20 km körül hoztuk össze a túrát kitérővel együtt, kevesebb kóborlással hivatalosan 12-13 km körül van, ami elég barátságos táv, főleg ennyi látnivalóval.
És akkor pár szót a
Feketevölgy panzióról... Tökéletes helyen volt a túrához, szépen felújították, tisztaság rendben volt, az ágyakat csak a puha matrac miatt nem szerettük. A fürdőszoba kialakítása nekem külön tetszett. A teraszról a hegyre láttunk rá. A vacsora és a reggeli is finom volt, szabadszedéses módon oldották meg. Sajnos az étkezőt estére befoglalta egy hangos, éneklő társaság, és mivel a szobák galériaszerűen helyezkednek el körben az emeleten, minden felhallatszott. Mondjuk voltunk olyan fáradtak, hogy gyorsan kidőltünk... Ha a környékre megyünk még vissza és lesz szabad hely, biztosan ide foglalunk megint.
Megjegyzés küldése