Krisztián kitalálta, hogy november 1-jén (ha már úgyis munkaszüneti nap, és a tömeg miatt nem akarok a temetőbe menni) menjünk el a Vitányvárat megnézni egy 1 napos túra keretében. Mivel nem a közelben van és korán sötétedik, ezért próbáltunk időben elindulni, nem sok sikerrel. De legalább reggel még csodaszép idő volt, és a fák is fantasztikus arany színben tündököltek.
A kocsit a Google Maps-en Zsigmond Akna Üzemközpontnak nevezett épület melletti parkolónál raktuk le, elég szépen tele volt (bár valaki már visszafelé jött). Átmentünk onnan a zöld jelzésre, majd a Szili-réten át egész gyorsan elértünk a Vitányvár elágazáshoz, majd némi kaptató után feljutottunk a várhoz is. Addig gyönyörűen sütött a nap, az őszi erdőnek fantasztikus arany színei voltak, többször megálltunk gyönyörködni a fákban és a hulló levelekben, jól ki is melegedtünk. Bezzeg ahogy a várhoz felértünk, beborult és nem is akart újra kibújni a nap a felhők mögül. A szél is elkezdett fújni, kifejezetten hideg lett.
Az eredetileg sem nagy várból némi fal és egy torony kis része maradt meg, nem is könnyű körbe járni a keskeny, sziklás ösvényen, fotózni végképp nem volt egyszerű, mert csak a tövében lehet közlekedni. Teljesen belátni lehetetlen, befoglalja a hegy tetejét, a fák takarják. A törökök anno kétszer is elfoglalták, majd mikor visszafoglalták a magyarok, inkább felrobbantották, hogy a törökök ne tudják újra birtokba venni, az anyagát építési célokra használták fel, mint a legtöbb várnál hazánkban (forrás: https://hu.wikipedia.org/wiki/Vit%C3%A1nyv%C3%A1r).
A várnézés után dél felé, a zöld jelzésen folytattuk tovább az utunkat a Gráciák-bérce felé. Először megnéztük a Rockenbauer Pál emlékfát, elhaladtunk egy vadles mellett, majd legnagyobb döbbenetünkre ahol az útnak kellett volna lennie a bérc felé, egy kerítés fogadott minket jó hosszan, ahol véget ért, a meredek és csúszós hegyoldalban kellett felmászni, ahol semmilyen kijelölt út nem volt, csak mások nyomát láttuk. Fent egy sziklás kiszögellésről egész messzire el lehetett látni a fák között, pont a felhők között átsütő fénypászmákat láttuk.
A hegyről lecsúszkálva a zöld jelzésen folytattuk tovább az utunkat egy katonasír mellett, majd tettünk egy kis kitérőt a Szép Ilonka-forráshoz, amit el sem lehetett volna téveszteni az egyik fára karcolt jelzés után :)
Innen elindultunk felfelé a Macska-bükk felé a kék+ jelzésen felfelé, de közben egyre jobban sötétedett, mi egyre jobban fáradtunk. A szél is kezdett viharos erősségű lenni, a fák recsegtek-ropogtak körülöttünk. A Mária-szobrot elhagyva úgy döntöttünk, hogy a normálisan jelzett erdészeti utakon rövidítünk, kerülve a keskeny ösvényeket és az etetőket, mert több vaddisznóra utaló jelet is láttunk. Igencsak belehúztunk a végére, a nagy szélben az erdő igencsak félelmetes volt, nem akartuk, hogy a fejünkre szakadjon egy ág, plusz egyre jobban sötétedett is. A pontos útvonalat visszafelé jótékony homály fedi (a térképen csak körülbelülre jelöltem), de sikeresen kibukkantunk valahol a Vitányvár alatt egy normálisan jelzett turistaútra. Innen már könnyen haladtunk, de besötétedett, mire a kocsihoz értünk. Jó kis kalandos túra volt.
Bejegyzések
Megjegyzés küldése