A mai napra kiválasztottuk a könnyebb programot, Visegrádra buszoztunk át. A másik verzió Pilismarót-Dobogókő lett volna, de az előző napból kiindulva a hideg és csúszkálás miatt nem vállaltuk be (amúgy is eléggé hibernált állapotban voltunk, szokni kell a téli túrázást).
Az egész szilveszteri kirándulás úgy kezdődött, hogy eredetileg a Mátrába mentünk volna barátnőmmel, de mivel tömegközlekedéssel az életünket eluntuk volna, így maradt a Dunakanyar, ha már lassan úgy járok oda, mintha hazamennék. Persze az utolsó pillanatban (2 héttel az indulás előtt) szállást találni csöppet se volt egyszerű, ami a Visegrád-Dömös térségben van és gyalog is megközelíthető. Valószínűleg az utolsó szállást sikerült Pilismaróton megcsípni az üdülőövezetben, úgy kb. 1 kilométernyire a hajótemetőtől. Nincsenek véletlenek, ugyebár. 
A Kecskeméti Arborétum a kedvenc helyem a városban, ahova gyalog szoktam kimenni (kb. fél órás séta a központból), esetleg bringával, sőt általában még futni is itt szoktam. A nyitvatartása egész évben havonta változik, télen időszakosan zárva is tart.
Miután Dömösön nagyjából kipihentem magam előző nap, Visegrádon terveztem még megnézni mindent, ami kimaradt, többet között a Bertényi Miklós Füvészkertet, illetve a Fellegvárba is fel akartam menni. A vendéglátóm férje ajánlotta még a Kálváriát is, ezt csak bónuszként vettem számításba, ha marad időm.
A mai napra csak nagyon kevés dolgot terveztem: szétnézni Dömösön, a Duna-parton valamint megnézni a Prépostsági altemplomot.
Miután nagyjából kipihentem az előző napokat, úgy döntöttem, hogy nekivágok Esztergomnak, elsődlegesen a Bazilikának (teljes nevén Nagyboldogasszony- és Szent Adalbert-főszékesegyház), illetve azt terveztem, hogy átsétálok Párkányba, Szlovákiába a Mária Valéria hídon keresztül. Párkányban nem akartam sok időt tölteni, csak a közeli Billában szerettem volna bevásárolni szlovák sörből, Kofolából (szlovák kóla) és hasonlókból, ha a sört már megígértem a kollégáknak.
Reggel szakadó esőre ébredtem, nem csak az előző napi vacsora alatt esett. Reménykedtem benne, hogy eláll indulásig (6-kor keltem, a negyed 8-as busszal terveztem átmenni Dömösre), közben több variáción agyaltam, mit csinálhatnék, ha egész nap nem hagyja abba. Esztergom jöhetett volna szóba még, de semmi kedvem nem volt hozzá, nagyon rákészültem a túrára (ráadásul akkora távot készültem bejárni, amit még eddig sose hegyi terepen, ehhez meg kell egyfajta tudatállapot). Woman vs. Wild, 1. rész (remélem, hogy lesz még több is).
A Dunakanyar 2016 sorozat lesz az eddig legszemélyesebb rész, lévén, hogy fogtam magam és 1 hétre elvonultam egyedül Visegrádra és körbenéztem az egész Dunakanyarban túrázással egybekötve. És valószínűleg lesz is még pár ilyen... 
Most a felújított, lakott rész melletti, a városhoz közelebb eső épületeket néztük meg, amik eddig időhiány miatt kimaradtak.
Nagyon sokszor hallottam, hogy Dunaföldváron van egy vár, de akárhányszor keresztülbuszoztam rajta mindenféle kirándulások alkalmával maximum néhány másodperc erejéig sikerült megpillantani (vagy még annyira sem). A hídról pedig rengetegszer láttam bal oldalon a dombtetőn a Kálváriát, ami szintén piszkálta a fantáziámat, így amikor a Szekszárdi kiruccanásról Dunaföldváron keresztül mentem haza, úgy voltam vele, hogy leszállok a buszról, szétnézek és este a következővel megyek haza.
Szokás szerint a túra nem úgy alakult, ahogy terveztük (legalábbis eddig nagyon kevés ment teljesen a terv szerint). Eredetileg csak egy kis 20-valahány kilométeres kanyart tettünk volna meg Szekszárdtól Szekszárdig a dombságban, csak azt nem tudtuk, hogy az összes útvonalat és jelzést átvariálták. 
A Kecskemét-Hetényegyháza részről már írtam egyszer 2014 júniusában (Kápolnák útja #1 - Kecskemét-Hetényegyháza),
viszont mivel mindenkinek km-hiánya volt, a szimpla
mászkáljunk-a-városban programnál ez jobbnak tűnt. Persze a táj teljesen más képet mutat, mint nyáron. Az egyedüli buktató a
felázott föld lehetett volna (rengeteg eső esett az elmúlt hetekben),
de egész jól megúsztuk.
Dömösön kétszer is jártunk a hétvégén, szombaton csak átautóztunk rajta (Visegrádról Párkányra meg vissza) és megálltunk a Börzsönnyel szemben, meg akartam magamnak jobban nézni a remetebarlangot, vasárnap pedig elsétáltunk a Rám-szakadék bejáratáig. 
Kovács Réka Éva vagyok, hivatásos fotós, kevésbé hivatásos túrázó, kalandor, urbexes, eltűnt emberek után kutató önkéntes.
2011-ben született meg ez a blog, hogy a fotóimon és leírásaimon keresztül mások is átélhessék a kalandjaimat, túrákat, felfedezéseket, megismerkedhessenek az urbex világával, bejárhassanak elhagyott helyeket, épületeket, roncsokat és romokat, valamint régi temetőket, láthassák, mennyi gyönyörű és érdekes hely van mind kis hazánkban, mind külföldön.