Érkezés után nagyjából lepakoltunk, aztán neki is indultunk jól beöltözve, 11 után valahogy. Úgy terveztük, hogy megnézzük a hajótemetőt, aztán átsétálunk Dömösre, talán a Rám-szakadékig elmegyünk (következő poszt). 

Utoljára 2015. április 17-én jártam a (többé-kevésbé) roncsoknál (itt olvasható), azóta a helyzet változatlan. Legalábbis nem vettem észre túl sok mindent, leszámítva, hogy most kissé zord volt az idő a napsütés ellenére, ami kimondottan jót tett a hajótemető hangulatának. Az őröket éppen egy bácsi látogatta meg, aki a csónakkal próbált kievickélni, a többiek persze cukkolták, hogy milyen fürge lett, ahogy meglátott két nőt is a parton, mi meg persze jót vigyorogtunk. Egyébként lényegesen barátságosabbak voltak, mint múltkor, az se zavarta őket, hogy fényképezünk. 

Közben a déli harangszó is itt ért minket.

Jó tudni, hogy itt húzódik a Limes...

A fák közül kibukkanva a szokásos látvány fogad, csak kicsit kevesebb a zöld és fagyos a hangulat.

Jobbra az őrök és a vendégük. Nagyon jó fejek voltak.

Vasak mindenhol.

Ez már régóta piszkálta a fantáziámat, ha már ilyen közel van a parthoz.

Szép kis vasmacska.

A tél kimondottan jól áll a roncsoknak.

Szabad szemmel nem is láttuk, hogy mi van az öböl túlsó végében, de hajóknak tűnnek (hogy működnek-e vagy csak rozsdásodó vasak, nem tudom).

Hideg volt. Nem kicsit.

A tél szépségei.

Az öböl.

Valamilyen maradványok, lehet, hogy egy szétdarabolt hajóból.

Anikó bőszen fotóz. Én meg őt.

Egyéb vasak.

Zúzmarás homok.

Pózolj ronccsal.

Közelebbről is szemügyre vettük a parthoz közeli vasat.

Kukucs.

Fellopakodtam a roncs hátsó részére, bár a dőlésszög miatt csak óvatosan, nem akartam a jeges vízben végezni.

Roncs belülről.

Anikó is követte példámat (ha én túléltem, baj nem lehet).

Szép kilátás.

Anikó pózol.

A hajótemető mellett, csak hogy stílusos legyen.