TÚRA

URBEX

TEMETŐ

TEMPLOM

KASTÉLY / VÁR

ARBORÉTUM / FÜVÉSZKERT

Dunakanyar 2016 #5 - Dömös, Prépostsági altemplom

by - szeptember 23, 2016


A mai napra csak nagyon kevés dolgot terveztem: szétnézni Dömösön, a Duna-parton valamint megnézni a Prépostsági altemplomot.
A buszról leszállva a dömösi hajóállomásnál kezdtem (a rév egyébként nem működik jelenleg), itt éreztem leginkább az őszi hangulatot a lehullott levelek miatt, bár meglepően meleg volt.
Utána átsétáltam a kemping felé, talán onnan lehet legjobban látni a túlparton a remete barlangot.
Ezután indultam el a Prépostsági romok felé, aminek a megtalálása egyszerűnek tűnt, de a dömösi girbegurba utcák megnehezítették a dolgomat. 


Két munkás igazított útba, egyébként nem sok emberrel találkoztam. Egyébként egy ház falára ki is van rakva egy tábla, de nem vettem észre és a párhuzamos utcán indultam el. Gyanítom, hogy a dömösiek nagyon jó kondícióban vannak, mert én vért izzadtam, mire felvonszoltam magam a csöppet meredek úton (és persze a tűző naptól amúgy is szakadt rólam a víz).
A végén már nem volt nehéz megtalálni, egy emberméretű szerzetesfigura és tábla is mutatta az irányt. Igaz, hogy a szerzetes éppen ellenkező irányba és felfelé mutat, de sebaj (kínomban azért jót nevettem rajta).
A templomból és a király udvarból nem sok maradt meg, csak az altemplom és az is csak töredékekben, viszont szépen helyreállították. Akit érdekel a története, itt olvasható róla többet.
Amikor odaértem, épp egy gyerekcsoport volt lent, akikhez csatlakoztam, fizetni is csak utána fizettem. Állítólag a tájékoztató, amit hallottam, a rövid verzió volt és létezik egy 18+ is, amiben ágyasokról is szó van, hát nekem ez kimaradt. Az altemplom után lementünk hátra is, az altemplom altemplomába, ahol semmilyen világítás nincs, így én világítottam a gyerekeknek a zseblámpámmal, sorban megnéztünk egy lyukat a falban, ahol még üregek lehetnek, valószínűleg valamilyen kincskereső is próbálkozott anno bejutni a nyomok alapján. Érdekes volt.
Utána hallottam, hogy az egész fennsíkot elfoglalta a királyi birtok, amíg a szem ellát, még néhány gyümölcsfa is onnan maradt meg. Ezért szeretem a romokat.
Ezután még sikerült bejutni a a Római katolikus templomba is.
Gondolkoztam rajta, hogy átsétálok Pilismarótra is, de mivel már ment le a nap, letettem róla. Jól esett már egy pihenőnap a héten...

Dömösi Duna-part.



Dömösi hajóállomás.

Remete barlang a Börzsönyben.

Itt látszott már igazán az ősz.


Régi épület.

Ez is már itt áll egy ideje.

Egykori Szőkeforrás Étterem, közel 40 millióért árulják.

Egyébként kifejezetten jó helyen van, az épület is egész tűrhető...

A kemping előtti Duna-part.

Kedvenc kilátás.



Remete barlang még egyszer.




Meglepően tiszta a víz.




Rengeteg vonat közlekedik a túlparton. 






Még egy régi épület, a környéken van pár.

Római katolikus templom.

Dömös térképe. Ez alapján próbáltam eljutni a Prépostsági romokhoz.

Még egy történelmi emlék.





Az egyik kis utca, ahova véletlenül mentem be. Nem lehet rossz innen sem a kilátás.

 
Református templom.

Legalább már tudom, hogy jó felé járok...

Magyar Kékkereszt Egyesület rehabilitációs otthona, nem is tudtam, hogy Dömösön van ilyen.


A sárkány plakettért irigy vagyok...


Sajnos nem látszik, hogy mennyire meredek.

Megérkeztem. Akkor most jobbra, balra vagy fölfelé?

Jó tudni.

A fennsík, ami egykor királyi birtok volt.

A Prépostsági romok bónusz kilátással (azért az Árpádházi királyoknak volt ízlésük, hogy hova építkezzenek).



A helyreállított altemplom.





Az oszlopfők eredetiek.





Ez már a katolikus templom Dömös központjában.





A Dunakanyarban hihetetlenül sok ereklye van.

Aranyos démon (sátán?) ábrázolás. Ilyet még nem láttam.




Szent Rita.




Szent Flórián.





Szent Antal.



EZEK IS ÉRDEKELHETNEK

0 Hozzászólás