Végtelen pusztaság, a télből alig ébredező természet, hol határtalan csend, hol a szél süvítése, régi életekről mesélő magányos, elhagyott tanyák, épületek, régi temetődomb, kiszáradt tómeder... mindez egy négykerék-meghajtású terepjáróval, majdnem sárban elakadással, tanyából kirohanó kutyák elől pánikszerű visszaugrálással, kerekek elé kirohanó kamikaze gyöngytyúkokkal...
Mivel már nagyon kilométer-hiányunk volt és szerettünk volna végre havat látni, ezért egy meglehetősen hideg, borongós napon Anikóval és Lilivel elindultunk a hegyekbe. Egy viszonylag rövid és könnyen járható (na jó, fagyban annyira nem) úticélt választottunk: az Ilona-völgyi vízesést Parádon. Reméltük, hogy a tömeg úgyse itt fog tolongani, hanem a Kékesen és Galyatetőn. Ezt annyira jól gondoltuk, hogy a Kékestető parkolója megtelt, rendőrök irányították a forgalmat, lépésben tudtunk csak jó darabon haladni. Ahogy Parádra értünk, az összes ember elfogyott.
Kovács Réka Éva vagyok, hivatásos fotós, kevésbé hivatásos túrázó, kalandor, urbexes, eltűnt emberek után kutató önkéntes.
2011-ben született meg ez a blog, hogy a fotóimon és leírásaimon keresztül mások is átélhessék a kalandjaimat, túrákat, felfedezéseket, megismerkedhessenek az urbex világával, bejárhassanak elhagyott helyeket, épületeket, roncsokat és romokat, valamint régi temetőket, láthassák, mennyi gyönyörű és érdekes hely van mind kis hazánkban, mind külföldön.
