Végtelen pusztaság, a télből alig ébredező természet, hol határtalan csend, hol a szél süvítése, régi életekről mesélő magányos, elhagyott tanyák, épületek, régi temetődomb, kiszáradt tómeder... mindez egy négykerék-meghajtású terepjáróval, majdnem sárban elakadással, tanyából kirohanó kutyák elől pánikszerű visszaugrálással, kerekek elé kirohanó kamikaze gyöngytyúkokkal...  

Nem kifejezetten urbex-túrának, sokkal inkább egy határ nélküli offroados-dzsipes veretésnek indult a nap. Persze magamból kiindulva lehetett sejteni, hogy lesz itt minden... Krisztián hozta a terepjárót,  egy hadseregnek elég fánkot, én meg a fényképezőgépem.

Első körben még úticél sem volt, belevetettük magunkat a pusztába. Ami kicsit saras volt, meg dimbes-dombos, néhol milliméterről milliméterre kellett lavírozni. Nem gondoltam volna, hogy egy alapvetően ilyen terepre készült járművel is mennyire könnyen bele tudnánk ragadni a sárba (és a semmi közepén elég nehéz lenne elmagyarázni bárkinek, hogy honnan kellene kihúzni a kocsit)...

A másik nehézségbe akkor ütköztünk, amikor egy csatorna feletti hídon akartunk volna áthajtani, csak épp valaki betongyűrűkkel és egyebekkel eltorlaszolta, amin képtelenség volt átjutni, szóval irányt váltottunk.

Egy tanyaépület közelében pedig ki akartunk szállni, ahonnan kijött egy jóember és 2 kutya őrült módon ugatva rohant felénk, mi meg ugrottunk vissza a kocsiba, az utolsó pillanatban csaptuk be az ajtót. 

Aztán egy normális földút mellett találtunk elhagyott épületet is. Erről sokat nem sikerült megtudni.

 

Némi fánkpusztítás után elorientálódtunk más irányba, ahol már nagyobb élet volt, több tanyával, több "kényelmesebb" földúttal, csöppet sem ijedős fácánnal. Na meg az egyik tanyánál egy halom gyöngytyúkkal, akik úgy gondolták, jó poén a kocsi elé csapatosan kirohanni. Szerencsére a kalandban egyetlen élőlénynek sem esett bántódása.

Teljesen hasraütésszerűen vezettem a földutakon, csak úgy érzésre, aztán messziről megláttunk egy pofás tanyaépületet. Gyanús volt, hogy lakatlan, így próbáltunk közelebb jutni hozzá, ami a jól átázott talajon nem volt egyszerű mutatvány. Közelebb érve pedig konstatáltuk, hogy megtaláltuk az igazi urbexes álomtanyát... Meglepő módon nem nőtte be úgy a növényzet, ahogy az ilyen elhagyott házaknál lenni szokott, még egész szépen állt minden fala és a tető nagy része is.  Az üveg nélküli ablakokon benézve még a berendezésből is láttunk valamit.

Régi orosz tévé, serpenyő, meglepően jó állapotú kanapé... régi fotók a falon... sajnos vagy a fény, vagy a rossz szög miatt nem láttunk sokat belőlük.

Ez a fotóm a National Geographic Magazin Facebook oldalán is megjelent:

Valószínűleg vályogvető gödör maradványa. A hozzávaló agyagból itt van bőven.

Ahogy nézelődtünk, egy egész szarvascsorda robogott át a pusztán, elég messze ahhoz, hogy ne tudjam lefotózni őket.

Bár alapvetően utálom a pusztát, az a határtalan csend és nyugalom fantasztikus volt. Közben a szél nem kímélt minket, vacogva szálltunk vissza a kocsiba. A civilizáción keresztül végül elindultunk egy teljesen más irányba.

Egy használaton kívüli táborhoz érkeztünk (ami csak ideiglenesen, valószínűleg télen "lakatlan"), ahová néhány szembejövő lovas és a szűk hely miatt elég nehéz volt befordulni, szerencsére nem kötöttünk ki az árokban.

Már nagyon éhes voltam, így beiktattunk egy késői ebédszünetet. Mivel voltak kint asztalok, padok, le tudtunk ülni. Itt se volt melegünk, a szél hideg volt, a napnak volt legalább egy kis ereje. Utána jobban körbejártuk a helyet, a régi bútorok érdekes elegyet alkottak, néhány épületben pedig nyárról maradt vicces szövegeket, feljegyzéseket találtunk (éljen a vérkecske...)

Hasonló kredenc volt a nagyszüleim konyhájában.

A tábor melletti egykori nagy kiterjedésű tómeder mára teljesen kiszáradt. Az egészet régi tehénlepény és birkabogyó borította, így nem nehéz kitalálni, hogy mire használták.

Egy pici "tó" a pusztaságban. Mint oázis a sivatagban...

Még mindig volt időnk sötétedésig, a térképet böngésztem, hogy merre mehetnénk tovább. A közelben jelölték egy régi kúria romját, illetve egy régi temetődombot is, így arrafelé gurultunk tovább. Sajnos elég nagy csalódás ért minket, a kúriának semmi nyomát nem találtuk egy nagy törmelék-és szeméthalmon és a betonozott alapon kívül, jól benőve gazzal (erről nem csináltam fotót). A neten is csak nagyon rossz, durván szétvert állapotú fotót találtam róla, de legalább azon még állt. A tulajdonos panzióként szerette volna működtetni, de mivel ritkán tartózkodott ott, a berendezést és magát az épületet is széthordták, mostanra már semmi maradt.

A kúria így nézett ki:

(kuncapetyka fotója)

Ha kúriát nem is, romokat találtunk még a közelben.

Krisznek persze mindenhova IS fel kellett másznia:

A temetődomb sem volt sokkal izgalmasabb, a domb stimmelt, a temető pedig valószínűleg múlt időben létezett (bár azt nem láttuk, mi van a föld alatt). A hely hangulata így sem volt vidám, főleg, hogy ment le a nap és igencsak kísérteties atmoszférát teremtett.

Azért csináltam Kriszről is pár képet, ha már a használaton kívüli sín és a fények adottak voltak:

Remek nap volt rengeteg élménnyel, széllel, rommal, fánkokkal, állatokkal. Ahogy a nap nyugovóra tért, mi is elindultunk haza.