Bőrig ázós Visegrád
Anikóval 3 napra utaztunk a Dunakanyarba, Visegrádon foglaltunk szállást a Pereszlényi Vendégházba, ahol 2016-ban egy hétig laktam. Első napra egy Apátkúti-völgyes bemelegítő túrát terveztünk akár Pilisszentlászlóig oda-vissza, másnapra a Prédikálószék megmászását.
Az időjárással finoman szólva sem volt szerencsénk, szinte egész nap szakadt az eső.
Endomondo
Google+
Az esőtől különösebben nem estünk kétségbe, nagyjából vízhatlanítottuk magunkat, egyedül azon agyaltam, hogy a másnapi Prédikálószék így vicces lehet...
Az erdő így párásan is gyönyörű volt, a sárguló levelek hullottak körülöttünk.
Ördögmalom-vízesés
Az Apátkúti-patak völgyének egyik hangulatos pihenőhelye
Stefánia-híd
Anikó az egyik méretes sziklafalnál (valószínűleg kőfejtő volt valamikor).
A fejünk felett ragadozó madarak köröztek. Gyönyörű volt az erdő.
Kaán-forrás a pihenőhellyel... isteni finom az íze, azóta is a kedvenc forrásvizem. 2016-ban egy hétig szinte csak ezen a vízen éltem.
A Kaán-forrás után kezdődik a földút és a vadregényesebb táj.
Mintha egy erdőbéli szörny lenne.
Az gyalogút végig kényelmes és könnyen járható.
Alpár-forrás, alig csöpög belőle a víz. Inkább más utat talált magának.
Megfáradt fák.
Kőóriás.
Párába burkolózó erdő hulla falevelekkel. Már csak néhány tündér hiányzik.
Mintha egy sírkő lenne az erdő közepén, de csak egy szikla, amit benőtt a növényzet.
Itt lett volna egy átkelő a kissé megnőtt és rohanó Apátkúti-patakon, amit inkább nem vállaltunk be (kissé kényelmetlen lett volna másnap a beázott bakancs). Így nem mentünk el Pilisszentlászlóig, hanem visszaindultunk Visegrádra.
Még egy kőóriás.
Lassan kezdett elállni az eső.
Apátkúti Vadászház.
Bertényi Miklós Füvészkert. Mivel záróra környékén értünk oda, így nem mentünk be (egyébként érdemes bejárni, az Ördögmalom Étteremben pedig isteni finomságok vannak).
A 2016-os beszámoló itt olvasható: http://koszakronikak.blogspot.com/2016/09/dunakanyar-2016-6-bertenyi-miklos.html
Ahogy visszaértünk Visegrádra, még maradt bőven a napból és pont a kálváriára vezető utca mellett mentünk el, gondoltuk, hogy akkor azt is megnézzük, szép lehet onnan a kilátás. Nos, a kilátással nem is volt baj. A felázott agyagos földdel már annál inkább... mintha korcsolyapályán próbáltunk volna felfelé menni.
Visegrádi Keresztelő Szent János-templom, háttérben Nagymaros és a Börzsöny ködbe burkolózva.
Távol a Rám-szakadékot rejtő hegyek.
A kálvária lépcsősora. Itt nem a föld csúszott, hanem a vizes levelek.
Megállapítottuk, hogy a kálváriáknak mindig van szimbolikus jelentése: meg kell küzdeni (leginkább szenvedni) a feljutásért.
Kálvária kápolna.
Anikónak nem sikerült zökkenőmentesen a lejutás... szerintem nekem csak szimplán mázlim volt, bár néha vagy kétfelé indult el a két lábam, vagy mindkettő oldalirányba.
Ezekért a hegyekért imádom a Dunakanyart...
Kissé fáradtan értünk vissza a szállásra, ahol igyekeztünk másnapra megszárítani a cuccainkat. Sejtettük, hogy a nagy mennyiségű eső miatt még szívhatunk a Prédikálószékkel, de azt nem gondoltuk, hogy mekkorát...
0 Hozzászólás