A Rám-szakadék és Dobogókő volt az az útvonal, amit világ életemben szerettem volna bejárni, még akkor is, ha a Rám-szakadékot mondják Magyarország "legkeményebb" túrájának. Én magam is ismerek olyat, aki szilánkosra törte a lábát ott, bár amikor ott voltam, nem éreztem annyira vészesnek. Egy biztos: esőben, csúszós időben és jól tapadó cipő nélkül valóban életveszélyes lehet. Túrabakancsban mentem és a létrák iszonyatosan csúsztak még így is, profi túrázónál olvastam, hogy hasonlóan járt. Észnél kell lenni, viszont felejthetetlen élményt ad.

Dömösről indultunk, ami önmagában is hangulatos település, szemben a Duna túlpartján is meseszép tájjal, heggyel és egy üreggel, amiről később olvastam, hogy egy remetebarlang (volt esze, hogy oda költözött be). Pánikszerűen kerestünk wc-t, végül egy jó nagy kör után egy kocsmát találtunk nyitva. Áprilisban még nincs szezon, szinte semmi nem üzemelt. Viszont alig találkoztunk valakivel, szóval ha valaki nyugisan akar haladni, érdemes tavasszal mennie (nyáron állítólag hosszú sorok is kígyózhatnak a létráknál). A kis kitérő után egy szerpentinen lehet haladni jó darabon, mindkét oldalon hegyek, balról villanypásztorral elkerített állatok mellett, később kápolna, forrás is van, mi ezeket nem néztük meg, hogy haladjunk is, illetve több másik túraútvonal ide érkezik vissza. Mi balra fordultunk el, ahol szinte rögtön kezdődik a Rám-szakadék, egyelőre csak szép finoman, később durvul be. Rengeteg fa és hordalék volt a szakadéknál, de azért kényelmesen lehetett haladni. A víz a patakban kristálytiszta, de alig folydogált.
Dobogókő csalódás volt. Gyönyörű a kilátás, de nagyon be van építve, ami nekem általában szívfájdalmam az ilyen tájakon. Az egész Pilis egy varázslatos hely, hihetetlen energia, lüktetés van mindenhol, mintha ősi titkokat őrizne az egész. De Dobogókőn, talán pont a civilizáció hatásai miatt, ezt pont nem éreztem.

Villanypásztorral elkerített állatok. 

Cuki kiskecske. Nem jöttek túl közel.

Méhészet a hegy oldalában.

Ezt a részt nem jártuk be.

A Rám-szakadék felé.

Itt már kezdődik. Sok helyen van korlát, érdemes kapaszkodni. 

Rengeteg fa, hordalék, kellett figyelni, hogy hova lépünk.

Óriási sziklák.

Ilyen tiszta a víz.

2013-ban egy lezuhant turistát mentettek a tűzoltók, amikor egyikük megcsúszott és 20 métert zuhant, belehalt sérüléseibe. Ezt az emlékhelyet neki állították. (Több információ itt.)

Itt kezdődtek az izgalmak. Vízesés és létra.

A képen nem látszik, de a sziklán túl szép nagy mélység van (azon jöttünk keresztül).

A Rám-szakadék vége. Itt leültünk kicsit és ettünk pár falatot, hogy újult erővel induljunk Dobogókő felé. Érdemes figyelni a jelzéseket.

A Dobogókő felé az ösvényről találtunk egy kis leágazást, ami egy meredélyre vitt ki. Megérte a néhány lépésnyi kitérő.

A Duna partján Dömös látszik.

Jobb oldalt a hegy tetején a visegrádi Fellegvár.

Salamon-torony és Fellegvár.

Innen se lenne jó lezuhanni. 

Dobogókő felé. Az út nem lenne vészes, de az esőzések teljesen feláztatták a talajt és úgy száradt meg, hogy tele van árkokkal, mélyedésekkel és felfelé egyszerű menni, lefelé csúszhat.

Már nincs messze.

A jég szép pusztítást csinált. Bizonyos részek még mindig le vannak zárva.

Dobogókői panoráma.

Megint Dömös.

Jobbra Visegrád, a Salamon-torony és Fellegvár.

Dömös madártávlatból. Szemben látszanak az üregek a hegyben, az a remetebarlang.

Nem én voltam...

Báró Eötvös Lóránd-Menedékház Dobogókőn. Még nagyon kis kapacitással működött, enni nem akartunk, de egy jégkrémre azért beültünk.

A berendezés még a régi, kalandos időket idézi.

A kilátó Dobogókőn.

Ősmagyar jelek, kapuk, egyebek mindenhol. Alapvetően hiszek benne, de ilyenkor, amikor mindenhova minden vackot építenek, felmerül bennem, hogy eredeti állapotában nem lett volna-e jobb és erre mi szükség?

Visszafelé ugyanazon az úton indultunk vissza, de a Rám-szakadék előtt a Lukács-árok felé fordultunk és végül közel ugyanoda a dömösi szerpentinhez értünk vissza, ahonnan elindultunk. A Lukács-árokban nem lent lehet közlekedni, hanem végig fent, a szakadék szélén megy az út, jóval egyszerűbb és kényelmesebb is, mint az eddigi útvonal. Az erdő és a Lukács-árok is gyönyörű, igazi mesebeli táj, de már nem volt lelkierőm fényképezni és valószínűleg úgyse adta volna vissza a látványt.