Megkezdődött nálam a 2017-es Dunakanyar-szezon (bár a fene se tudja, hogy Pomáz beletartozik-e). Sikerült egy kellemes egy napos túrát gyorsan beiktatni Tamással (milyen jó, hogy Szegedről Budapestre költözött), verőfényes napsütéssel, szép kilátásokkal, barlanggal, siklókkal, lángosozással és a végén egy jó nagy rohanással, hogy elérjem az utolsó vonatot hazafelé. Mivel a fényképezőgépem még mindig szervizben van, a régi kis kompakt Canont vittem magammal.
Hazafelé Segesvár után még Marosvásárhelyt is megnéztük. Bementünk a Kultúrpalotába, ahol A Tükörteremben gyönyörű, a székely mondavilágot ábrázoló üvegablakokat néztünk meg. Sajnos ott nem lehetett fotózni. Aztán még sétáltunk egyet a városban.
Erdély #5 - Marosvásárhely, Királyhágó
2017. május 3., szerda
A Mohos-tőzegláp után mindenki kissé zombi-üzemmódba kapcsolt, viszont mindenki felélénkült, amikor láttunk egy medvét az út mellett egy tisztáson a buszból (nagyon nézett minket, valószínűleg arra gondolt, hogy ott megy a gyorskaja).
Ezek után eléggé feldobódva érkeztünk meg először Kézdivásárhelyre, ahol fagyizhatott, aki akart, mi csak mentünk egy kört a központban. Utána következett a Haszmann Pál Múzeum Csernáton.
Erdély #4 - Kézdivásárhely, Csernáton, Haszmann Pál Múzeum
2017. május 2., kedd
A Szent Anna-tóhoz hasonlóan a Mohos tőzegláp is krátermaradványban keletkezett, az egykori tóból tőzegmohával benőtt láp lett. Az útvonalak pallókkal vannak kirakva, de ráléphettünk a tőzegmohára is, olyan volt, mintha vizes szivacson járkálnánk. A láp jellegzetes növénye a törpefenyő, mámorka, tőzegáfonya és a húsevő növény, a harmatfű.
A Szent Anna-tó egy vulkáni kráterben alakult ki, egy kis kápolna is áll a parttól nem messze.
Persze van egy legenda is a kialakulásáról: két kevély és irigy testvér élt két várban két hegyen egymással szemben, az egyikőjükhöz érkezett egy úr gyönyörű 6 lovas hintóval. A vár ura szerette volna megvenni a hintót, de nem volt eladó, ezért cselhez folyamodott és kockán elnyerte.
Reggel direkt korán keltünk, hogy lássuk a menetrend szerinti bocijáratot (bizony, itt még hajtják ki a teheneket a rétre), előző nap lemaradtunk róla. Még volt időnk egyet sétálni is.
Utána indultunk Szejkefürdőre, ahol megnéztük Orbán Balázs (székely író, történész, etnográfus) síremlékét, és a Székelykapu-múzeumot, ahol 10 kapu sorakozik egymás után, amiket 1973 és 1998 között állítottak fel.
A természeti szépségek után következett egy kis vidéki turizmus is, elvittek minket Borzonton kocsikázni, a végén pedig volt egy népzenei, népdalos, néptáncos bemutató is. Kicsit már kókadozott mindenki. Közben az eső is nekikezdett, volt, aki nem is akart jönni, mondván, hogy nem akar elázni. Hát, minket nem zavart. Ráadásul 5 perc múlva még a nap is kisütött.
Erdély #3 - Borzont
2017. május 1., hétfő
Miután kigyönyörködtük magunkat a Békás-szorosnál, robogtunk tovább a következő csodához, a Gyilkos-tóhoz. Nevét onnan kapta, hogy az egykori fenyőerdő csonkjai állnak ki a vízből. 1837-ben keletkezett, azóta a hordaléknak "köszönhetően" folyamatosan töltődik fel. Szóval érdemes minél hamarabb meglátogatni annak, aki még nem tette.
Csíksomlyó után következett az a program, amit már nagyon vártam. A Keleti-Kárpátokban a Pongrác-tető felé Leventének volt egy olyan beszólása, hogy "Akinek tériszonya van, nyugodtan gyakorolhatja a leküzdését. Aki előre néz, az is láthatja a busz hátulját." És tényleg... Az Oltár-kő és Mária-kő sziklatornyait mindenki tátott szájjal bámulta. És már nagyon szerettünk volna leszállni.
A harmadik napra iszonyat mennyiségű programot sűrítettek be, és már láttunk igazi hegyeket is (igazi hegy=magasabb, mint Magyarországon). Homoródfürdőn megálltunk borvizet kóstolni egy kútból, ami nekem a kénes-vasas ízével nagyon nem jött be, de volt, akinek ízlett. Gyönyörű környék a hegyek között, elég szépen kiépített vendéglátó és szállásadó egységekkel, ide érdemes lenne visszamenni. A gyors kóstolás után pedig rajtoltunk a Csíksomlyói kegytemplomhoz.
Feliratkozás:
Megjegyzések
(
Atom
)