A változatosság kedvéért a Törökvész útról a Látóhegyi úton indultunk el a zöld jelzésen egy kerítés mellett (ha nem lett volna kint jelzés, eszembe se jutott volna, hogy ez turistaút). Már az első száz méter után éreztük, hogy nem fogunk fázni, főleg ahogy kicsit kiértünk a fák közül. Közben néhány bringás száguldott lefelé, előlük majdnem úgy ugráltunk el.

Az Árpád-kilátóhoz gyorsan felértünk, itt még bőven voltak rajtunk kívül is. A kilátó nem rossz, de inkább pihenőként funkcionál, leginkább a beépített budai részre lehet rálátni.

Innen a zöld jelzésen haladtunk tovább, elmentünk egy focipálya mellett is. Ez az a jelenség, amit sose sikerült értelmeznem. Mi a fészkes fenének tesznek egy focipályát az erdőbe? Adva van egy kényelmes, gyerekek által is járható túraút, ami családi programnak tökéletes, szóval ha már mozogni akarnak, valószínűleg sétálni mennek. Vagy a környékben lakók kijönnek ide csak focizni?

Régi táblák, egykori épületek nyomai, amiket már szinte teljesen benőtt a növényzet.

Újra lakott területre érkeztünk a Szépvölgyi út mellett, valószínűleg itt sem a szegények laknak.

Belefutottunk néhány érdekes dologba... egy régi postaláda egy teljesen benőtt ajtóban-kerítésen, illetve érdekes dekorációval díszített házak, fura emberek... nem időztünk ezen a környéken sokat (valamiért horrorfilmek jutott eszünkbe).

A Hármashatár-hegyen lévő adótornyot már messziről láttuk a fák között, de kellett még kaptatni felfelé rendesen. A hőségben a nálunk lévő folyadék mennyisége elég kritikusan csökkenni kezdett (reménykedtünk benne, hogy csak felfelé tartjuk ezt a fogyasztási ütemet).

Jó érzés volt felérni a csúcsra, a tűző napfény már kevésbé volt kellemes.

Gyorsan mentünk egy kört, megnéztük, hogy hol van viszonylag kevesebb ember, ahol enni is tudnánk kényelmesen. Ennek esélyét nem láttuk, szóval megnéztük a Gückler Károly kilátót (az első szintre fel se mentünk, egy gyerekcsoport vagy fél órára befoglalta).

A kilátás innen már lényegesen jobb és érdekesebb, pont a Népszigetre látunk rá a túlparton (jobbra), ahol a Ganz Hajó- és Darugyárat jártuk/jártam be, illetve innen is látszanak a régi gázgyár tornyai, amit a gyár ablakából is lehetett látni, csak pont az ellenkező irányból.

Több helyen is vannak 2. világháborúból megmaradt, graffitikkel borított vasbeton épületeket, amik valószínűleg lövegállások és tárolók lehettek. Ezek lényegesen stabilabbak, mint a hegy lentebbi régióiban több helyen található lőszerfülkék, bár már több helyen mállik és potyog a beton.

Egy kicsit odébb találtunk két elhagyatott és üres épületet is, ezekről lövésünk sincs, mi célt szolgálhattak és mikor használhatták őket.

1933-1983 között működött itt a vitorlázó-repülőtér is, az üzembe helyezésének 50. évfordulójára készült tábla emlékeztet rá.

A kép bal harmadában látszik az az asztal, amire ki szoktunk telepedni ebédelni. Ez egészen jó ötletnek tűnt addig, amíg nem egy órát ültünk a napon. Valószínűleg itt kaptam enyhe napszúrást. (Hogy mennyire égtem le, hagyjuk is.)

Húsvéti ebéd... szerencsénkre semmi nem romlott meg és majdnem minden elfogyott (legalább kevesebbet kellett cipelni lefelé).

Siklóernyősöket is láttunk a távolban.

Tavaszi hérics.

Még keringtünk egyet fent a hegyen.

Rózsabogárból nem volt hiány, ellepték a virágzó bokrokat.

Nagy hőscincér.

A hegyről a kék kör/bringaúton indultunk lefelé, közben vadásztunk a 2. világháborús lőszerfülkékre. https://turistautak.openstreetmap.hu/-n gyönyörűen jelölve vannak, csak sok helyen alig látszik az ösvény, úgy benőtte a növényzet. Pár helyen a lövész/futóárkok nyomai is megmaradtak, azt követtük.

1. lőszerfülke

2. lőszerfülke felülről...

... és belülről. Itt geoláda is van.

3. lőszerfülke, szépen kitakarítva, lépcsővel.

A sárga jelzésen haladtunk tovább.

Elértük a Határ-nyerget. Itt egész nagy forgalom volt.

A sárga jelzésen mentünk jobbra, nem a bringáson.

Ismeretlen katona sírja.

4. lőszerfülke.

Mint megtudjuk, Mátyás király egykori vadaskertjében mászkáltunk az emlékmű alapján. 

"Az egykori vadaskert körülbelül négy kilométer átmérőjű volt, mely nyugaton a pálosok budaszentlõrinci – ma Szépjuhászné – birtokaival volt határos, de magába foglalta a Nyéki- és Vadaskerti-hegyet, illetve néhány mezőt is. Feljegyzéseiben egyaránt megemlékezett róla Mátyás király krónikása Bonfini, illetve a XVI. században Magyarországon járt török krónikás Dzselálzáde Musztafa is. A török hódoltság után szép lassan a feledésbe merült, mígnem 1931-ben Garády Sándor a Hűvösvölgyi úton megtalálta a nyéki vadászkastély romjait, mely Mátyás király buda-nyéki vadaskertjének központja volt. Ma is számos helyen fellelhetőek az egykori sánc és falmaradványok - pl. Glück Frigyes út - így elég jól behatárolható, hogy merre is húzódott a vadaskert.

Bár a térkép ma is jelöli a Vadaskertet, a legtöbb túrázónak fogalma sincs, amikor Hűvösvölgyön a kék, vagy sárga jelzésen halad, hogy a középkorban királyi vadászatok és vadgazdálkodás helyszíne volt e terület." (forrás: http://www.turistamagazin.hu/kirandulas-matyas-kiraly-vadaskertjeben.html)

Itt teljes egészében kivehetőek az egykori lövész/futóárok nyomai.

5. lőszerfülke.

A többi fülkének és környékének viszonylag nyugis hangulata volt, de ezt az utolsót rendesen belengte valamiféle baljós hangulat. Tekintve, hogy idegen katona sírja mellett is elmentünk, könnyen elképzelhető, hogy itt történt vérontás (kitörés biztosan volt, de hogy pontosan merre, fene tudja).

Kőrakás az út mellett. Gyanítjuk, hogy jelzésnek rakták ide, mivel ez a fülke beljebb van az úttól.

A Hűvösvölgyi útra vezető utolsó szakasz. Még lett volna egy lőszerfülke jócskán bent az úttól, de itt már eléggé sietnünk kellett, hogy haza is tudjak jutni. Lehet, hogy majd egy másik alkalommal még azt is megnézzük.